Európai parlament

2021.11.30. 23:10

Tovább tetézik: a LIBE kötelezővé tenné a migránsok szétosztását

Az Európai Parlament (EP) LIBE (Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi) bizottsága kedden bemutatta a migrációs és menekültügyi válsághelyzetek szabályozására szolgáló európai keret létrehozására irányuló jelentéstervezetét, amelyben többek között kötelezővé tenné a migránsok tagállamok közötti elosztását.

A LIBE elnöke, Juan Fernando López Aguilar spanyol szocialista politikus, a jelentéstervezet ismertetésekor hangsúlyozta: az Európai Unióban hiányzik a szolidaritás, ezért intézkedéseket kell hozni annak garantálása végett.

– Azt akarom, hogy a migránsok elosztása kötelező érvényű legyen,

ez lenne az első lépés, amellyel képesek lennénk a bevándorlókat elsőként befogadó tagországokat tehermentesíteni – jelentette ki.

[eadvert]

Mint mondta, a válság kifejezést az uniós parlamenti jelentéstervezet szerint olyan helyzetre alkalmaznák, amikor tömeges beáramlás történik, vagy a mentőakciók során nagyszámú migráns védelmét kell biztosítani.

Az elosztás az ország lakosainak száma, a GDP és a munkanélküliségi ráta alapján történne.

A képviselő kifejtette, hogy a jelenlegi migrációs és menekültügyi rendszer a legtöbb terhet az olyan, frontvonalban lévő országokra hárítja, mint Spanyolország, Görögország Olaszország.

– Ez igazságtalan és elfogadhatatlan – fogalmazott Aguilar.

A jelentéstervezet azt is javasolja, hogy mind az Európai Parlament, mind a tagállami kormányokat tömörítő Tanács kérhessen értékelést az illegális migránsok helyzetéről az Európai Bizottságtól. Továbbá

azt szorgalmazza, hogy azok a migránsok, akik megalapozott indokokkal folyamodnak menekültstátuszért azonnali, „prima facie” (első pillantásra, első benyomás alapján) védelmet kaphassanak.

Ebben az esetben menedékkérelmük feldolgozása csupán egy hónapot venne igénybe.

Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben mutatta be az uniós migrációs és menekültpolitikai szabályozásáról szóló javaslatát. Az Európai Parlament LIBE bizottsága a jogalkotási folyamat keretében jelentéstervezetet készített, amelyet a bizottság tagjainak, majd az EP plenáris ülésének is meg kell szavaznia.

Borítókép: Didier Reynders (balra) és Juan Fernando Lopez Aguilar Brüsszelben 2019. október 2-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában