a választások elé

2021.11.02. 10:19

ISZOMM: Ki a kamufrakciókkal az Országgyűlésből!

Egy választási lista csak egy frakciót eredményezzen – szorgalmazza Szanyi Tibor pártja.

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) közleményben kéri fel a Magyar Országgyűlésben szereplő és azon kívüli pártokat, szervezeteket, továbbá a politikai véleményformálókat, hogy ki-ki a maga eszközeivel támogassa Székely Sándor országgyűlési képviselő indítványát, ami a Házszabály egyszerű módosítására irányul.

A kezdeményezés lényege, hogy minden, az Országgyűlésbe jutó párt és pártszövetség csak egy-egy frakciót alakíthasson, éspedig azon néven, amin a választók elé állt!

A választások közeledtével az a helyzet állt elő, hogy a jelenlegi Országgyűlésben hét (7) frakciót működtető pártok egyike sem (!) kívánja magát önállóan megméretni 2022 tavaszán, viszont már most kilenc (9) frakciót (országgyűlési képviselőcsoportot) terveznek.

A közlemény szerint a helyzet további komikuma, hogy ezen pártok közül mindössze hárman (3) képesek olyan támogatottságot felmutatni, amely a magabiztos bejutást tenné lehetővé (Fidesz, DK, Jobbik), ketten (2) az 5 százalékos küszöbön billegnek (Momentum, MSZP), hárman (3) alig bírnának valós esélyekkel (LMP, KDNP, Párbeszéd), egyikük pedig egyelőre nem is létezik (MZP-párt), de várt frakcióikat már megnevezték, illetve trükkök százaival igyekeznek biztosítani.

A választópolgár azonban csak egy (1) listás szavazatot adhat le, s joggal várhatja el, hogy ez az egyetlen szavazata egy megfogható és számon kérhető országgyűlési leképezéssel bírjon. A jelek szerint azonban az, hogy a különböző frakciók mindegyike óriási pénzügyi támogatásokra számíthat, sajnos erősebb ösztönző a pártok számára, mintsem az átlátható választói képviselet.

A Székely Sándor által javasolt “egy lista – egy frakció” elv elfogadása garanciát jelentene arra, hogy a mai két kamufrakció (KDNP, Párbeszéd) szűnjön meg, és ne keletkezzen helyettük még több.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában