csapda

2021.11.18. 05:59

Afganisztán szinte minden tartományában jelen vannak az Iszlám Állam dzsihadistái

Deborah Lyons, az ENSZ afganisztáni különmegbízottja szerint a tálibok képtelenek megfékezni a szélsőségesek terjeszkedését.

Afganisztán szinte mind a 34 tartományában jelen vannak már az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái – értékelte szerdán Deborah Lyons, az ENSZ afganisztáni különmegbízottja a radikális iszlamista tálibok augusztus közepi hatalomátvételét követően kialakult helyzetet a dél-ázsiai országban.

Lyons az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) arról számolt be, hogy a tálibok főként a feltételezett terroristák illegális őrizetbe vételével és meggyilkolásával próbálják megfékezni az Iszlám Állam Afganisztánban aktív, és az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) nevet viselő csoportját. Mint mondta, ezekre a történésekre nagyobb figyelmet kell fordítania a nemzetközi közösségnek.

Mindössze néhány órával korábban az ISKP jelentkezett két kabuli robbantás elkövetőjeként, amelyben legalább egy ember életét vesztette és hatan megsebesültek egy zömmel síiták lakta városrészben.

Lyons szerint a tálibok képtelenek megfékezni a szélsőségesek terjeszkedését.

„Az ISKP, amely egykor néhány tartományra és a fővárosra korlátozódott tevékenységben, mára szinte minden tartományban jelen van és egyre aktívabb” – jelentette ki a diplomata. Hozzátette, hogy míg tavaly 60 merényletet követtek el a dzsihadisták, az idén már 334 terrorcselekmény fűződik hozzájuk.

Lyons egyben ismételten humanitárius katasztrófára figyelmeztetett a tél beálltával tekintettel az összeomlott gazdaságra és az aszályra. Sürgette a nemzetközi közösséget, hogy találjon megoldást az egészségügyi dolgozók, tanárok és segélymunkások bérének fizetésére mondván, hogy a humanitárius segítség önmagában nem kielégítő. Hozzátette, hogy a gazdasági összeomlás az illegális drog-, fegyver- és emberkereskedelmet fogja elősegíteni, illetve a szabályozás nélküli pénzügyi átutalásokat, „amelyekből csak a terroristák húznak hasznot”.

Úgy fogalmazott, hogy ezek a kórságok először Afganisztánt, majd az egész régiót fogják megfertőzni.

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) kedden Bécsben ismertetett jelentésében egyébként már felhívta a figyelmet arra, hogy emelkedett Afganisztánban az ópiumtermelés, illetve „a 2021 augusztusa óta tartó bizonytalanság felhajtotta” a heroin alapanyagának az árát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában