Ország-világ

2021.10.05. 07:02

Sokan megsértődtek az előválasztás eredményén

Bár a baloldali előválasztás lezárulta után a legtöbb vesztes induló erősen fogadkozik, hogy a győztest fogja támogatni jövő tavasszal az országgyűlési képviselői mandátumért folytatott küzdelemben, kérdés, mennyire fogják ezt betartani. Már most vannak olyan politikusok, akik nyíltan háborognak, és olyanok is, akik a hírek szerint fontolgatják, mégis ringbe szállnak 2022 tavaszán.

Bár a baloldali előválasztás már csaknem egy hete befejeződött, a kedélyek több vidéki választókerületben nem csitulnak, vannak, akik nehezen emésztik meg a vereséget. Így van ezzel Horváth Ferenc (Momentum) is, aki a salgótarjáni központú körzetben maradt alul Godó Beatrix DK-s indulóval szemben, utóbbit a Jobbik is támogatta. ­Horváth és az előválasztáson szintén induló és ott ugyancsak vesztes Dömsödi Gábor (Új Világ Néppárt) még a szavazás alatt élesen bírálta Godót. Horváth többek között azt firtatta, hogy Godó alkalmas-e a választók képviseletére, és a momentumos aspiráns hiányolta DK-s riválisa programját is – emlékeztet a Magyar Nemzet.

A Momentum politikusa néhány nappal az előválasztás eredményének kihirdetése után, vasárnap elemezte a történteket, és csalódottságának adott hangot. „Írhatnék a saját hibáink­ról, a torz sajtóviszonyokról, a versenytársakról, átgondolt elképzeléseik hiányáról, a felkészültségükről, arról, hogy vajon ­tájékozódott-e a kevés választó, mielőtt ikszelt, arról, hogy ki mindenkinek nem érdeke ellenzéki oldalon sem a Momentum nógrádi megerősödése, de nem ezek döntötték el az előválasztást, hanem a nógrádi emberek többségének a távolmaradása” – írta Horváth Ferenc.

Kirobbant a feszültség Horváth Ákos Ervinből is, aki a Jobbik jelöltjeként, több más párt támogatásával indult a kaposvári körzetben a baloldali megméretésen, és alulmaradt Varga Istvánnal (DK) szemben. „A kampány során elképesztő méretű lejáratás indult ellenem. A sok hazugság, zsarolás és rágalom nekem is ártott, de nem én vagyok az igazi vesztes. Az igazi vesztes jelenleg a teljes ellenzék. Azok a bizonytalan szavazók, akik 2022-ben eldöntik Kaposváron a választást, most csak a káoszt, a veszekedést és a balhét látják. Akik ezt generálták, azok önös és személyes gyűlöletüket fontosabbnak érezték, mint a Fidesz leváltását. Ezek az emberek nem fogták fel: az önös érdekből generált ellenzéki balhék végső soron a közös jelöltet gyengítik. Ezt a Fidesz kegyetlenül ki is fogja használni” – mutatott rá.

Nyírati Klára, Baja polgármestere a Facebookon is gratulált a szintén momentumos Kiss Lászlónak a helyi baloldali előválasztáson aratott győzelméhez, a politikus László Károllyal (DK) szemben nyert. Mindez azért érdekes, mert a város első embere az utóbbi hónapokban többször a Gyurcsány-párt helyi erőire panaszkodott. Alig egy hónapja például csalódottan ezt írta a Facebookon: „Szomorúan látom, hogy a DK helyi szervezetének fontosabb a Fidesz-frakció támogatása, mint a város fejlesztése.”

Civil jelöltként akarta megméretni magát Tóth Ádám a tiszaújvárosi körzetben, de elindulni sem tudott az előválasztáson. Sajtóhírek szerint ugyanakkor azt ígérte, hogy jövő tavasszal a választáson ringbe száll.

A vidéken lezajlott baloldali előválasztás érdekessége az volt, hogy több választókerületben csupán egy politikus indult vagy maradt állva a végére. Vagyis ezekben a körzetekben a balliberális szavazóknak nem volt választásuk.

Rivális nélkül győzött Kis-Szeniczey Kálmán (LMP) a kiskunfélegyházi, Jézsó Gábor (MSZP–Párbeszéd) a tiszaújvárosi, Csányi Tamás (Jobbik) a törökszentmiklósi, Nunkovics Tibor (Jobbik) az esztergomi, Gyenes Szilárd (Momentum) a balassagyarmati, Schmuck Erzsébet (LMP) a nagykátai, Steinmetz Ádám (Jobbik) a marcali és Rig Lajos (Jobbik) a tapolcai körzetben. A kérdés persze az, hogy követi-e valaki Tóth Ádám lehetséges példáját, és az előválasztáson vesztes vagy azon el sem indult baloldali politikusok közül hány olyan lesz, aki 2022 tavaszán mégis rajthoz áll az országgyűlési képviselő-választáson.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában