klímaváltozás

2021.10.29. 12:06

Ferenc pápa: radikális döntésekre lehet szükség az éghajlatváltozás ellen

Hatékony intézkedéseket kért a jövő heti nagy-britanniai klímacsúcs résztvevőitől pénteken elhangzott üzenetében Ferenc pápa. A katolikus egyházfő szerint az éghajlatváltozás okozta válság ellen radikális döntésekre is szükség lehet.

A pápa a BBC brit közszolgálati rádió közéleti-politikai műsorokat sugárzó négyes csatornájának pénteki hírműsorában közvetített, előre rögzített felhívásában hangsúlyozta: a skóciai Glasgowban hétfőn kezdődő, 26. alkalommal összehívott éves ENSZ-rendezvényen (Conference of the Parties, COP26) a világ sorsa iránti közös felelősségvállalás megújítására van szükség, tekintettel a klímaváltozás és „a közös otthonunk leépülése” jelentette példátlan fenyegetésre.

Ferenc pápa szerint a klímaváltozás és a koronavírus-járvány megmutatta, hogy az emberiség mennyire sérülékeny, emellett számos kétséget, aggályt vetett fel a gazdasági rendszerekkel, az egyes társadalmak megszerveződésének módjával kapcsolatban. „Elvesztettük biztonságérzetünket, megtapasztaltuk, milyen érzés az életünk feletti ellenőrzés elvesztése” – fogalmazott az egyházfő.

Kijelentette: az egymáshoz szorosan kötődő egészségügyi, környezeti, élelmiszerellátási, gazdasági, szociális, humanitárius és etikai válságok sora eltépheti a társadalmakat összetartó kötelékeket.

Minden válság idején képzelőerőre, tervek készítésének és e tervek gyors megvalósításának képességére van szükség, valamint olyan, esetenként akár radikális döntésekre, amelyek meghozatala nem mindig könnyű.

A mostanihoz hasonló nehézségek ugyanakkor mindig teremtenek olyan lehetőségeket is, amelyeket nem szabad elszalasztani. E válságokra lehet elszigetelődéssel, protekcionizmussal, mások kizsákmányolásával is válaszolni, de meg lehet látni bennük a tényleges változás esélyét is – mondta a BBC rádiónak összeállított, személyesen felolvasott üzenetében az egyházfő.

Hangsúlyozta: kizárólag az utóbbi lehetőség kínál utat az emberiségnek a fényesebb jövő felé, de ehhez szükség van az igazságérzetre alapozódó szolidaritásra is.

Ferenc pápa szerint ez hatalmas kulturális kihívás, mivel azt jelenti, hogy elsőbbséget kell adni a közjónak, és olyan új látásmódot tesz szükségessé, amelyben most és a jövőben is a minden egyes emberi lényt megillető méltóság vezérli az emberek gondolkodásmódját és cselekedeteit. A pápa kijelentette: a mostani válságokból levonható legfontosabb tanulság az, hogy az emberiségnek ezentúl együtt kell építkeznie és nem szabad határok, sorompók, politikai falak mögé rejtőznie.

Elmondta: néhány napja egy tudományos rendezvényen mély benyomást tett rá az egyik tudós kijelentése, amely szerint ha az emberiség a jelenlegi úton halad tovább, akkor ötven éven belül a tudós unokája lakhatatlan világban fog élni.

„Nem szabad megengednünk, hogy ez megtörténjen, életfontosságú, hogy mindannyian elkötelezzük magunkat a sürgős irányváltás mellett” – fogalmazott pénteki üzenetében a katolikus egyházfő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában