Harcok

2021.10.05. 09:28

Fegyveresek támadtak egy katonai támaszpontra Burkina Fasóban

Ismeretlen fegyveresek támadtak meg hétfőn egy katonai támaszpontot Burkina Faso északi részén, legalább 14 katona meghalt, heten megsebesültek – jelentette az afrikai ország védelmi minisztériuma.

A bejelentés szerint a támadók fegyvereket, katonai járműveket is zsákmányoltak.

A közleményben a tárca részéről terroristatámadásnak nevezték az akciót, és hozzátették, hogy a hadsereg válaszul szárazföldi és légi offenzívát indított, és több terroristával végzett.

Bár a támadás elkövetéséért eddig egyetlen csoport sem jelentkezett, az ország ezen részén több dzsihadista csoport is aktív, egyebek között az Anszár al-Iszlám, valamint a Száhel-övezet legnagyobb dzsihadista szerveződése, az al-Kaidával szövetségben álló Iszlámot és Muzulmánokat Támogató Csoport (GSIM).

Az országban tavaly április óta körülbelül 275 ezren menekültek el otthonaikból az erőszakcselekmények miatt, a burkina fasói kormány adatai szerint pedig az országban jelenleg mintegy 1,4 millió belső menekült él.

A terrortámadásoknak csak idén május eleje és augusztus vége között 500 halálos áldozata volt a hivatalos becslések szerint.

A dzsihadisták rendszeresen hajtanak végre támadásokat a Burkina Fasóval szomszédos országokban is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában