lehűtenék a kedélyeket

2021.10.05. 20:45

Amerikai-kínai találkozót tartanak Svájcban a két ország közötti feszültség csökkentése érdekében

Svájcban találkozik egymással Jang Csie-csi, a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezető külügyi tisztségviselője és Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, hogy tárgyaljon egymással a két ország közötti feszültség csökkentése érdekében – közölte kedden a Fehér Ház.

A találkozóra Sullivan brüsszeli és párizsi látogatását megelőzően kerül sor.

Emily Horne, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője szerint Sullivan és Jang Zürichben találkozik egymással, mintegy folytatásaként a Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök közötti szeptember 9-i telefonbeszélgetésnek. Az egyeztetés célja, hogy továbbra is megpróbálják felelős módon kezelni az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság közötti versengést – fogalmazott Horne közleményében.

A Financial Times című napilap szerint a találkozót szerdán tartják, és céljai között szerepel, hogy egy Biden és Hszi közötti lehetséges virtuális csúcstalálkozóról tárgyaljanak a felek egymással. A két elnök még nem találkozott Biden januári hivatalba lépése óta.

A Fehér Ház nem erősítette meg az erről szóló értesüléseket. „Holnapra már több részletet fogunk tudni” – mindössze ennyit közölt a sajtónak nyilatkozva Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivőhelyettese a Michiganbe tartó elnöki repülőgép fedélzetén.

A találkozóra olyan időkben kerül sor, amikor a két nagyhatalom közötti feszültséget kiélezi, hogy kínai repülőgépek sértik meg Tajvan légterét, miközben a felek közötti súrlódás továbbra is jellemző a kereskedelem, a technológia, az emberi jogok és a biztonság területén.

Sullivan zürichi látogatását követően Brüsszelbe, majd Párizsba megy, hogy tájékoztassa az európai szövetségeseket a Janggal közös találkozóról, s egyúttal „megerősítse a transzatlanti szövetség fontosságát” – közölte Horne.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Brüsszelben találkozik a NATO nemzetbiztonsági tanácsadóival az Észak-atlanti Tanácsban, hogy ellenőrizze azoknak a júniusi csúcstalálkozón hozott döntéseknek a végrehajtását, amelyek célja a szövetség korszerűsítése és a stratégiai kihívások kezelése.

Sullivan találkozik az Európai Bizottság (EB) és az Európai Tanács illetékeseivel, és elkíséri őt helyettese, Daleep Singh, hogy tárgyalásokat folytassanak a kereskedelemről, a technológiáról és globális gazdasági témákról.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Párizsban Emmanuel Macron francia elnök legfőbb diplomáciai tanácsadójával, Emmanuel Bonne-nal találkozik, folytatandó a kétoldalú egyeztetéseket Antony Blinken amerikai külügyminiszter keddi párizsi látogatását követően. A felek előkészítik Biden és Macron találkozóját, amelyet a tervek szerint a hónap végén tartanak az európai kontinensen, és amelynek célja az ellentétek elsimítása a nemrég létrehozott brit-amerikai-ausztrál védelmi és biztonsági partnerség (AUKUS) miatt kialakult diplomáciai válságot követően.

Ausztrália szeptemberben megállapodott nukleáris meghajtású, de hagyományos fegyverzettel ellátott tengeralattjárók beszerzéséről az AUKUS-paktum részeként, és felmondta a Franciaországgal 2016-ban kötött, több tízmilliárd dolláros szerződést 12 hagyományos meghajtású tengeralattjáró vásárlásáról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában