Nemzetközi konferencia

2021.10.05. 14:00

A magyar ET-elnökség nagy hangsúlyt helyez a kisebbségvédelemre

Az Európa Tanács (ET) elnökeként Magyarország nagy hangsúlyt helyez a kisebbségek védelmére – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Sztáray Péter A nemzeti kisebbségvédelem jó gyakorlatai címmel a minisztériumban rendezett nemzetközi konferencia megnyitóján kiemelte:

a magyar elnökség egyik legfontosabb prioritása a kisebbségvédelem. Ezért rendez több konferenciát is a témában, a mostani tanácskozás már a harmadik ilyen esemény

– közölte.

Emlékeztetett: történelméből adódóan Magyarország olyan országokkal van körülvéve, ahol jelentős magyar nemzeti kisebbség él az első világháború óta, így a felelősségének tekinti, hogy támogassa ezeket a közösségeket, együttműködve a szomszédos államokkal. A kisebbségvédelem mindig is nagyon fontos eleme lesz a magyar külpolitikának, ezért szentelnek nagy figyelmet ennek a kérdésnek az ET-elnökség idején is – magyarázta.

Az államtitkár úgy vélte,

a kisebbségvédelem minden országnak fontos ügy, hiszen a kisebbségek a társadalmak jelentős részét adják. A kisebbségek védelme nemcsak nemzeti, hanem európai szinten is lényeges

– mondta.

Megjegyezte: sok jó megoldás, gyakorlat van és minden országnak meg kell találnia a számára leghatékonyabb módot a kisebbségek védelmére.

Szili Katalin autonómiáért felelős miniszterelnöki megbízott felszólalásában hangsúlyozta: hiba lenne azt gondolni, hogy a kisebbségvédelem csak magyar vagy dél-tiroli ügy, mert Európában minden hetedik polgárt érint ez a kérdés.

Kifejtette:

többféle autonómia létezik aszerint, hogy mi alapján hozzák létre vagy milyen jogokkal jár, és a különböző formák nem zárják ki egymást, egymás mellett is létezhetnek. Az autonómiák azért fontosak, mert hozzájárulnak a stabilitás biztosításához és segítik a kisebbségeket

– mondta.

Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos is arról beszélt, hogy az Európa Tanács elnöki posztját betöltve Magyarország kiemelt hangsúlyt helyez a kisebbségek kérdésére. Mivel jelentős magyar nemzeti kisebbség él a szomszédos országokban, Magyarországnak nagy tapasztalata van a kisebbségvédelem területén – mutatott rá. Hozzátette: Európában a kisebbségek védelme fontos a béke és a stabilitás megőrzése szempontjából.

Magyarország májusban vette át az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöki tisztségét fél évre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában