Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!

2021.09.08. 20:06

Vitályos Eszter: olyan országot szeretnénk, ahol a magyar kormány a magyar érdekek mellett áll ki

Beszélgetni kell a fiatalokkal, akiknek nincsenek emlékeik 2006 őszéről.

A kormányoldal mindenkit vár, aki nem akarja, hogy újra visszatérjen a baloldal és a Gyurcsány-kormány a hatalomba – mondta Vitályos Eszter, a Fidesz Pest megye 3-as választókerületének elnöke szerdán Szentendrén, utcafórumon. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a fórumon azt emelte ki, érdemes felidézni, hogy mi ellen küzd a Fidesz a következő választáson.

A Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíció szentendrei aláírásgyűjtő helyszínén Vitályos Eszter egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy

a Gyurcsány-kormány eladósította az önkormányzatokat, amelyek csak hitelfelvétellel tudtak fejleszteni, az önkormányzatok konszolidációját pedig az Orbán-kormány valósította meg.

„Nem szeretnénk sem az önkormányzatainkat, sem az országot újra kitenni annak, hogy ők visszakerülhessenek a hatalomba, és ezért vagyunk most itt” – jelentette ki.

Vitályos Eszter azt mondta: Gyurcsány Ferenc „a baloldali konglomerátum” vezetője, „ő fogja leosztani a helyeket”. Véleménye szerint

a Momentum mögött ugyanaz a Gyurcsány Ferenc van, aki 2002 és 2010 között tönkretette az országot.

Hozzátette: beszélgetni kell a fiatalokkal, akiknek nincsenek emlékeik 2006 őszéről, arról, hogy „az emberek közé lövettek”, miként bántak el azokkal az emberekkel, akik egy ünnepélyre mentek ki. „Olyan országot szeretnénk, ahol a magyar kormány a magyar érdekek mellett áll ki”, ahol fejlődik az egész ország – mondta.

Szentkirályi Alexandra a Gyurcsány-kormány idején volt fiatal egyetemista, saját tapasztalatai alapján tudja összehasonlítani azt az időszakot a mostani kormányzással – mondta Vitályos Eszter, arra biztatva az embereket, hogy október 23-ig minél többen csatlakozzanak a petícióhoz.

A kormányszóvivő az utcafórumon egyebek mellett arról beszélt:

bő tíz évvel Gyurcsány Ferenc távozása után „ma megint ott tartunk, hogy nemcsak a magyar baloldal múltja, hanem a magyar baloldal jövője és jelene is Gyurcsány Ferenc”.

Szentkirályi Alexandra szerint érdemes felidézni, mi ellen küzd a Fidesz a következő választáson. A baloldal visszavágta a családtámogatási kedvezményeket, amelyeket a korábbi polgári kormány adott, és – mint mondta – „ez a mostani alkalommal is így lenne”. Az idősebbektől elvették a 13. havi nyugdíjat, de a baloldali korszak ötlete volt a tandíj bevezetése is. Több mint 150 ezer fiatal hiába keresett állást – folytatta -, de az általános munkanélküliség is 12 százalékos volt. „A társadalom minden rétegét, az idősektől a családosokon át a fiatalokig megsarcolta valamilyen módon a kormány”, miközben ennek nem volt eredménye, gigantikus IMF-hitelt kellett fölvenni, kiszolgáltatva a külföld kénye-kedvének az országot – mondta.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy mindezzel szemben

jövőre elindul a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentessége, családi adóvisszatérítés lesz, ha megengedi a gazdasági növekedés, és elkezdték visszaépíteni a 13. havi nyugdíjat.

Úgy fogalmazott, a következő választással egyszer, s mindenkorra szeretnék a múlt részének tudni az embereket többször átverő, Gyurcsány Ferenc vezette teljes baloldali garnitúrát; erről szól az aláírásgyűjtés.

A kormányszóvivő beszélt arról is,

mindegy, hogy „az ellenzéki előválasztásnak nevezett bohózatban” kormányfőjelöltként induló Karácsony Gergely vagy bármilyen más név van éppen előretolva, mert a főszereplő Gyurcsány Ferenc.

A Fidesz és a KDNP Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! elnevezésű petíciójának aláírásgyűjtése szeptember elsején indult, az első két hétben közterületeken gyűjtik az aláírásokat, majd otthonaikban is felkeresik az embereket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában