félelmek

2021.09.07. 14:23

Iraki káld pátriárka: a Nyugat nincs tisztában a közel-keleti keresztények helyzetével

A radikalizmus mint politikai és vallási ideológia egyre erősebb, a szélsőségesek célja, hogy eltüntessék a keresztényeket a Közel-Keletről – mondta az érsek.

A Nyugat nincs tisztában a közel-keleti keresztények helyzetével, félelmeivel – mondta Louis Raphael Sako bíboros, bagdadi érsek, iraki káld pátriárka a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson kedden Budapesten.

A káld katolikus egyház vezetője előadásában arról beszélt: a keresztények évek óta tartó drámája tovább folytatódik a Közel-Keleten. A radikalizmus mint politikai és vallási ideológia egyre erősebb, a szélsőségesek célja, hogy eltüntessék a keresztényeket a Közel-Keletről.

Louis Raphael Sako bíboros kiemelte, Irak polgárainak és a keresztény közösségnek közös az álma: „békében, stabilitásban és méltóságban” szeretnének élni. Ennek azonban elengedhetetlen felétele a politika és a vallás, az állam és az egyház szétválasztása – mondta a pátriárka, a nemzetközi közösség segítségét kérve ehhez.

Az egyházi vezető megköszönte a magyar kormány és a magyar egyházak segítségét, amelyből az Iszlám Állam terrorszervezet által lerombolt falvak újulhattak meg a Ninivei-fennsíkon.

A közel-keleti keresztény közösségekről szólva kiemelte: ők őrzik a kereszténység gyökereit, ezért jelenlétük a világ valamennyi kereszténye számára alapvetően fontos.

Kitért arra: a káld egyház „karizmája a vértanúság” , hiszen megalapítása óta üldözték a perzsák, az arabok, a mongolok, a törökök, az utóbbi időben pedig a muszlim szélsőségesek, az al-Kaida és az Iszlám Állam.

Ismertetése szerint a káld egyháznak jelenleg 18 egyházmegyéje van: 8 Irakban, 2 Iránban, egy Szíriában, Libanonban, Egyiptomban, Törökországban, 2 Örményországban, egy Kanadában és egy Ausztráliában. A hívek száma meghaladja az egy milliót.

Louis Raphael Sako az iraki közösség szempontjából történelmi jelentőségűnek nevezte Ferenc pápa márciusi látogatását a térségben. Mint mondta, a látogatás hatása az „utcán is érződik”, a keresztények és a muszlimok kölcsönösen nagyobb tisztelettel néznek azóta egymásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában