Madrid

2021.07.10. 19:36

Átalakította kormányát a spanyol miniszterelnök

Átalakította kormányát Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szombaton, az új kabinet elsődleges feladata az lesz, hogy munkahelyeket teremtsen és megszilárdítsa a gazdaság helyzetét a koronavírus-járvány után.

A kormányfő José Manuel Albares eddigi párizsi nagykövet személyében új külügyminisztert nevezett ki Arancha González Laya helyére. Az új kormányszóvivő Isabel Rodríguez lesz, Nadia Calvino pedig megőrizte a gazdasági tárcát, és kinevezték első miniszterelnök-helyettesnek is.

Carmen Calvo eddigi első miniszterelnök-helyettes, az elnökségi ügyek, a parlamenti kapcsolatok és a demokratikus emlékezet minisztere távozik a kormányból.

Sánchez elmondta: a generációs megújulás jegyében választotta ki az új kabinet tagjait. A miniszterek átlagéletkora ötven év a korábbi ötvenöt helyett, a nők aránya pedig 54 százalékról 63 százalékra emelkedett.

Az átalakítások nem érintik Sánchez Spanyol Szocialista Munkáspártja (PSOE) és a radikális baloldali Podemos szövetségét. A Podemos megőrzi azt az öt tárcát, amellyel eddig is rendelkezett.

Ez volt az első komoly kormányátalakítás azóta, hogy Sánchezt 2020 januárjában beiktatták a miniszterelnöki tisztségbe.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) május elején megalázó vereséget szenvedett a madridi regionális választásokon, s ez elmélyítette a spanyol kormányon belüli válságot.

A közvélemény rosszallását váltotta ki az is, hogy a kormány június végén úgy döntött: a megbékélés jegyében részleges kegyelemben részesít kilenc katalán függetlenségi vezetőt, akit 9-13 év börtönbüntetésre ítéltek az alkotmányellenesen megrendezett katalán népszavazás és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

Közvélemény-kutatások szerint ezek a belpolitikai fejlemények a konzervatív Néppárt (PP) malmára hajtották a vizet. A konzervatívok népszerűsége jelenleg vetekszik a szocialistákéval.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában