Ország-világ

2021.06.08. 08:56

Történelmi nap a mai a magyar egészségügyben

Lilike, az első magyar SMA-beteg gyermek, aki ma megkapja a Zolgensma, államilag támogatott, génterápiás készítményét – írta közösségi oldalán Kásler Miklós.

Ezzel elkezdődött a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő összes magyar gyermek legkorszerűbb, teljesen ingyenes kezelése a Bethesda kórházban és a Semmelweis Egyetemen – tette hozzá az Emmi minisztere.

„Orvos-miniszterként örömmel tölt el a tudat, hogy kezdeményezője lehettem ennek az áttörésnek, ami az érintett szülők számára a reményt, a kis betegek számára pedig az életet jelentheti. A történelmi pillanat emlékére, az összefogás és a szeretet kifejezéseként, egy plüss szívet ajándékozok Lilike számára a magyar emberek nevében” – írta bejegyzéséhez.

„Szívből kívánom, hogy a kezelés eredményes legyen és Lilike a lehetőségekhez mérten esélyt kaphasson arra, hogy teljes életet élhessen!

A sorstársak számára pedig Lilike története a bizonyíték arra, hogy az orvosszakmai grémiumok döntése nyomán, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő egyedi támogatásával, hozzájuthatnak a Zolgensma gyógyszeréhez. A mielőbbi döntések érdekében pedig elrendeltem a leletek értékelésének gyorsítását” – zárta sorait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában