Ország-világ

2021.06.30. 17:06

Szijjártó levelet írt a bajor belügyminiszternek a pályára rohanó provokáló miatt

Máig sem derült ki, hogy fordulhatott elő az eset.

Ma levelet írtam Bajorország belügyminiszterének, hiszen mind a mai napig nem született magyarázat arra, hogy hogyan engedhették a pályára rohanni egy szivárvány zászlós embert a magyar himnusz alatt a német-magyar meccset megelőzően – írta bejegyzéséhez a külügyminiszter.

A levél szövege magyarul:

Tisztelt Miniszter Úr!

A labdarúgó Európa-bajnokság 2021. június 23-i, müncheni mérkőzésén példátlan inzultus érte a magyar válogatottat.

Hazánk himnuszának éneklése alatt egy szivárványszínű zászlót lobogtató személy berohant a pályára, és provokálta a himnuszt éneklő magyar játékosokat. Természetesen időnként előfordul, hogy szurkolók a pályára szaladnak a mérkőzés közben vagy a mérkőzés után, de az mégiscsak felháborító, hogy mindez az egyik résztvevő ország himnusza alatt történik. Mint ahogyan arra is nehéz magyarázatot találni, hogy a mérkőzést megelőző mesterséges politikai feszültségkeltés ellenére a rendezőket jól láthatóan felkészületlenül érte ez az incidens. S ez még jóindulatú vélekedés mindarról, ami történt.

Tisztelettel kérem mindezek alapján Miniszter úr tájékoztatását arról, hogy milyen büntetést kapott a magyar himnusz alatt pályára rohanó, szivárványzászlót lobogtató személy, valamint vizsgálták-e, hogy milyen szervezési hiányosságok vezethettek az incidens lehetővé válásához, figyelembe véve, hogy minden bizonnyal elegendő létszámú rendőri erő volt jelen a stadionban, hiszen láthattuk a kommandós sorfal felállítását a magyar szurkolók elé.

Miniszter úr munkájához sok sikert és jó egészséget kívánok!

Budapest, 2021. június 30.

Tisztelettel:

Szijjártó Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában