válaszreakció

2021.05.19. 12:13

Az orosz parlament megszavazta a kilépést a Nyitott Égboltból

Az orosz parlament alsóháza megszavazta szerdán azt a törvényt, amely hivatalos formába önti az ország kilépését a Nyitott Égbolt szerződésből – jelentette az Interfax hírügynökség.

Ennek részes országai megengedik a többi számára, hogy fegyvertelen felderítő gépeik ellenőrző repüléseket hajtsanak végre a többi területe fölött.

A szerződésből tavaly novemberben kilépett az akkor még Donald Trump elnök vezette Egyesült Államok, mert kormánya azzal vádolta Moszkvát, hogy megsérti a szerződést, amit viszont Moszkva tagad.

A kilépésre vonatkozó szándékát Washington már tavaly májusban jelezte.

Oroszország ennek hatására januárban szintén bejelentette, hogy kilép a megállapodásból. Az orosz külügyminisztérium akkor kijelentette, hogy az amerikai kilépés komoly kárt okozott, mert felborította a részes államok érdekegyensúlyát, és

aláásta a megállapodás bizalom- és biztonságerősítő szerepét.

Moszkva nehezményezte, hogy Washington szövetségesei nem támogatták Moszkva javaslatait a szerződés életben tartására.

Oroszország arra kérte a Nyitott Égbolt szerződésben maradó államokat, hogy az Egyesült Államok kilépése után is biztosítsák egész területük, így az amerikai objektumok feletti átrepülést, és az orosz területekről készült légi felvételeket ne adják át a Pentagonnak.

Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden új amerikai elnök január végi telefonbeszélgetése után a Kreml szóvivője azt mondta: a két elnök kifejezte készségét arra, hogy mindkét ország ismét csatlakozzon a szerződéshez.

Nyitott Égbolt

Az 1992-ben aláírt és 2002-ben hatályba lépett megállapodásnak 34 európai és észak-amerikai részes állama volt. Rendelkezései alapján az utóbbi másfél évtizedben több mint 1200 ellenőrző repülést hajtottak végre, amelyek egyik fő célja a bizalomerősítés, a leszerelési egyezmények betartásának ellenőrzése. A partnerek a szerződést a műholdas felderítő eszközök tökéletesedése ellenére is hasznosnak tartották.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában