Ország-világ

2021.04.17. 16:23

Álkérdésekkel gyűjthet adatokat a baloldali kampánylap

Sugalmazó kérdések, erős állítások, irányított válaszlehetőségek, a személyes adatok védelmének teljes hiánya jellemzi az MSZP-hez köthető Ezalényeg.hu portál által indított gyanús, közvélemény-kutatásnak beállított hívások tartalmát – fejtette ki a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője. Egy Facebook-felhasználó tette közzé azt a videót, amelyben az Ezalényeg.hu-tól érkező kihangosított hívás hallható, és amelyben a hívott fél politikai álláspontjára kérdeznek rá.

Igencsak meglepődhetnek azok, akiket a napokban az MSZP-hez köthető Ezalényeg.hu telefonon keres. A leggyakrabban álhíreket közlő portál ugyanis egy közvélemény-kutatásnak álcázott telefonhívással a hívott fél politikai álláspontjára kérdez rá. A hívás személyiségi jogi kérdéseket is felvet – írja a Magyar Nemzet.

– Ön szerint minek köszönhető Orbán Viktorék nyilvánvaló kudarca a koronavírus okozta halálozások megakadályozásában?

– hangzik a kérdés, amelyre a különböző gombok benyomásával válaszolhat a hívott fél, az alábbi opciók szerint: loptak a lélegeztetőgépeknél, vakcináknál is – egyes gomb; lerohasztották az egészségügyet – kettes gomb; Dubajba mentek inkább, nem érdeklik őket a magyar emberek – hármas gomb; próbáltak jól dolgozni, csak nem sikerült – négyes gomb.

A nevetséges, közvélemény-kutatásnak távolról sem nevezhető hívások nemcsak szakmailag, de jogilag is megkérdőjelezhetőek. Ifj. Lomnici Zoltán a Magyar Nemzet megkeresésére kifejtette, a hívások sugalmazó kérdéseket tartalmaznak, vagyis

a kérdések és a válaszlehetőségek szövegében hemzsegnek a hangoló, értékelő és jelen esetben elítélést kifejező jelzők, ezek vezetik a válaszadót burkoltan és jelen esetben eléggé explicit módon az elvárt válasz irányába.

– A kérdező már a kérdés feltevésében is erős állításokat fogalmaz meg, tehát ha akarnék sem tudnék ellentmondani a kérdésnek, ha a járványkezelést a kérdezővel ellentétben sikeresként értékelem.

Ifj. Lomnici Zoltán arra is kitért, hogy a válaszlehetőségek irányítottak, a politikai diskurzus egyes elemeit tartalmazzák, nem fedik le a kérdésre adható összes válaszlehetőséget, és

nincs Nem tudja/Nem válaszol lehetőség, tehát tartózkodni sem lehet.

A Századvég Alapítvány jogi szakértője hozzátette:; a felvétel végén, mint egy igazi direktmarketing-ajánlatban, ott a lényeg: szeretne-e még több ilyen hírt kapni ettől a portáltól, vagyis nyíltan közlik, hogy ez nem is „igazi” kutatás.

Azonban a szakmaiság hiánya – amely minden jel szerint a portál készítőit egyáltalán nem érdekli – csak egy dolog: a hívások komoly személyiségi jogi kérdéseket is felvetnek. Ifj. Lomnici Zoltán szerint ha a bármilyen módon begyűjtött személyes adatok jogszerűtlen továbbítása megtörténik, azt a törvény bünteti.

Aki ugyanis a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból, vagy jelentős érdeksérelmet okozva jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel, illetve az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Enyhébb megítélésű cselekmény esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárás következményeként tízmillió forintig terjedő bírságot róhat ki.

Kérdés, hogy a baloldali gyűlöletkeltő álhírportálnak mi a valódi célja a hívásokkal, továbbá hogy lesz-e valamilyen következménye a szakmailag és jogilag is megkérdőjelezhető hívásaiknak – zárja cikkét a Magyar Nemzet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában