Ország-világ

2021.03.02. 10:46

Szó sincs arról, hogy a Néppárt gesztust tenne a Fidesznek

A balliberális médiában totálisan félreértelmezték a helyzetet, a néppárt továbbra is a Fidesz felfüggesztésére gyárt szabályt.

A 444.hu arról cikkezett kedd reggel, hogy alapvető változás állt be a néppárt és a Fidesz vitájában, és az európai parlamenti frakció gesztust tett a Fidesznek azáltal, hogy a tagpártok kizárásának lehetőségét immár kétharmados támogatottsághoz kötné – egyszerű többség helyett. Az alapszabályzat-módosításra vonatkozó, eredeti tervben még valóban szerepelt a kizáráshoz és felfüggesztéshez rendelendő egyszerű többségről szóló szabály, ám annak egyáltalán nem volt támogatottsága a néppártban – írja a Magyar Nemzet.

A kétharmados rendelkezés visszaemelése a végső, kompromisszumos szövegbe így lényegében jottányit sem változtat a jelenlegi helyzeten, ugyanis

a kizárás a mostani eljárási rend szerint is csak kétharmados többséggel történhet a frakcióban.

(A politikai csoportból való kizárás, illetve felfüggesztés amúgy is külön-külön jogcím, a 444.hu cikkében ezzel sem számol – a szerk.)

Magyar szempontból pedig sokkal fontosabb, hogy a Fidesz által lényegében kifogásolt elem, az úgynevezett tükörszabály kedd reggel is a tervezet részét képezi, tehát

az ernyőpártban, az Európai Néppártban felfüggesztett pártok tagságát automatikusan szavazásra kellene bocsátani az EP-csoportban is. Ebben a kivételes esetben pedig – amely egyértelműen a Fideszről szól – már az egyszerű többség is elegendő lenne a felfüggesztéshez.

A magyar kormány berkeiből a bevezetendő tükörszabály margóján emlegették a szabályok visszamenőleges hatályú megváltoztatását, hiszen a frakció vezetése így egy majdnem két évvel ezelőtti, még nyitott kimenetelű eseményre hivatkozva szavaztathatná meg a Fidesz felfüggesztését a parlamenti csoportban. (A kormánypárt 2019 óta felfüggesztett tagsággal bír az Európai Néppárt ernyőpártjában, ám annak parlamenti frakciójában lényegében e sorok írásakor is teljes jogú munkát folytat – a szerk.)

A Fideszre gyártanak szabályt

A néppárti alapszabályzat-módosítás tartalmáról a Magyar Nemzet korábban részletesen cikkezett. A tervek szerint a néppárti frakció lehetővé tenné egész delegációk kizárását és felfüggesztését – korábban ezekre csak adott képviselő esetében volt lehetőség.

Mind a kizárást, mind pedig a tagság ideiglenes felfüggesztését a frakció elnöksége, vagy a politikai csoport tagságának mindössze 15 százalékát adó képviselők kezdeményezhetnék, feltéve, hogy utóbbiak legalább négy nemzeti delegációból származnak.

Az első javaslatok értelmében a szavazásra jogosult EP-képviselők egyszerű többsége is elegendő lett volna a kizárási vagy felfüggesztési kezdeményezés sikeréhez, ám ennek nem volt támogatottsága a csoportban, így főszabályként maradhat, hogy kétharmados többség kell ezen szankciók mögé.

A Fideszre szabott javaslat részleteiről itt olvashat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában