Ország-világ

2021.03.02. 22:56

Budai Gyula: tanú van rá, hogy Czeglédy pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek (videó)

A fideszes politikus állítja, a 6,3 milliárd forintból jelentős mennyiség kerülhetett az MSZP és a DK pártkasszájába.

Kedden kezdődött meg a Kecskeméti Törvényszéken a Czeglédy Csaba és társai ellen indított büntetőper. A vádirat szerint a DK-s politikus bűntársaival csaknem 6,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Gyurcsány Ferenc ügyvédje továbbra is ártatlannak tarja magát.

Az üggyel kapcsolatban Budai Gyula fideszes politikus volt a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége.

M. Dobos Marianne műsorvezető felvetésére, hogy a Fidesz azt mondja, a 6,3 milliárd forintból jelentős mennyiség kerülhetett az MSZP és a DK pártkasszájába, Budai Gyula elmondta, ő maga ezt két éve konzekvensen állítja, e kijelentés miatt pedig több per is indult ellene, amit mind megnyert.

A nyomozó hatóság ezt a 6,3 milliárd forintot nem találta meg Czeglédynél, ez a pénz valahol van, egyértelmű, hogy ennek a pénznek a DK és az MSZP kasszájában kell lennie – tette hozzá Budai Gyula.

A politikus kiemelte, találkozott egy védett tanúval, aki konkrétan jelen volt akkor, amikor Czeglédy Csaba pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek a budapesti kampány finanszírozására.

Arra a felvetésre, ha igaz ez az állítás, akkor újabb feltételezett törvénysértésről lehet beszélni, Budai elmondta, a nyomozó hatóság kifejezetten a költségvetési csalással, a gazdasági csalással és az okirathamisítással foglalkozott, amivel kapcsolatban a vádemelés meg is történt.

A teljes beszélgetés:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában