Ország-világ

2021.03.25. 16:40

Az uniós átlagnál alacsonyabb a vírus miatti többlethalálozás Magyarországon

Nem igaz az ellenzéki sajtó állítása, miszerint Magyarországon arányaiban többen halnak meg koronavírusban, mint az EU-ban.

A Mandiner.hu a Központi statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján azt írja: Magyarországon 2020-ban 140 900-an haltak meg, 8,7%-kal, 11 297 fővel többen, mint 2019-ben. Ezt megelőzően legutóbb 1999-ben volt 140 ezer felett a halálesetek száma. A 2015 és 2019 közti öt éves átlag halálozási számhoz képest 8 331 fő a többlethalálozás, ami 6,3 %-os növekedést jelent.

2021 első hét hetében 4%-kal kevesebben vesztették életüket, mint ahányan a 2015-2019-es években átlagosan meghaltak, 2020-hoz képest azonban 7,2%-kal magasabb az idei év hasonló adata. A február elején kezdődő harmadik hullámban regisztrált koronavírussal fertőzöttek számának emelkedését követően

a következő hetekben a halálesetek számában újra növekedés várható.

2020 novemberének utolsó három és december első két hetében tetőzött 4000 feletti átlagos heti esetszámmal a járvány második hulláma, az ezt követő hetekben mérséklődés következett be.

2021 első hét hetében a halálozások területi adatait vizsgálva a főváros, valamint Heves és Pest megye kivételével az ország többi megyéjében többen haltak meg, mint egy évvel korábban. A legnagyobb arányú, 42%-os növekedést Tolna, a legjelentősebb, 13%-os csökkenést Heves megyében mérték.

A települések jogállását tekintve a 2021 első hét hetében a fővárosban 11%-kal csökkent az elhunytak száma. A többi kategóriában közel azonos mértékű, 10% körüli emelkedést regisztráltak.

Nemzetközi kitekintés

Az aktuális adatok szerint 2020-ban az Európai Unió országaiban átlagosan 10,6%-kal többen haltak meg, mint 2019-ben. 15 országban volt az átlagot meghaladó a halálozási többlet. Magyarországon az átlagnál kedvezőbb, 8,7%-os volt a növekedés.

2021 első hét hetében az Európai Unióban átlagosan 19,7%-kal többen haltak meg, mint 2020 azonos időszakában. 10 országban volt az átlagot meghaladó a halálozási többlet. Magyarországon az Uniós átlagnál kedvezőbb, 7,2%-os volt a növekedés.

Az EU-n belül a legalább egy dózissal oltottak aránya a 60 évesnél idősebb korcsoportban Magyarországon a legmagasabb.

2021 első hét hetében a heti halálozások százezer lakosra jutó átlagos mutatószáma leginkább a kelet-közép-európai országokban magas. Magyarországon, a szomszédos országokhoz hasonlóan, magas, 29,3 ez az érték, Szlovákiában 35,4; Csehországban 32,8; Szerbiában 32,1; Horvátországban 31,2; Romániában 31,1; Ausztriában 21,5.

2021 első hét hetében 4%-kal kevesebben veszítették életüket, mint ahányan a 2015-2019-es években átlagosan meghaltak. A halálozási adatokban a kormányzati kommunikációból (NNK) ismert koronavírusban elhunytak aránya 22%-ot tett ki. Ugyanez az arány Ausztriában 6/16%, Lengyelországban 18/18%, Csehországban 48/30%, Franciaországban 8/19%, Belgiumban -4/13%.

Oltottak aránya nemzetközi viszonylatban

A legalább egy dózissal oltottak aránya a 2020.12.08. és 2021.03.17. közötti időszakban az Egyesült Királyságban, Monacóban, Máltán és Szerbiában a legmagasabb, Albániában és Ukrajnában a legalacsonyabb. Magyarországon ez az érték magas, 15%. A teljesen immunizáltak aránya Monacóban és Szerbiában a legmagasabb, Lettországban, Bulgáriában és Albániában a legalacsonyabb. Magyarországon ez az érték közepes, 4,4%.

Az EU-n belül a legalább egy dózissal oltottak aránya a 60 évesnél idősebb korcsoportban Magyarországon a legmagasabb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában