Ország-világ

2021.03.26. 12:14

Az európai baloldal a nemzeti kormányok megbüntetésére használja az uniós jogalkotást

A lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt és a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselőcsoportjai pénteki közös közleményükben visszautasították Sophie in 't Veld holland liberális EP-képviselő nyilatkozatát, amelyben – mint írták – egy közösségimédia-bejegyzésben közvetetten elismerte, hogy az európai baloldal az uniós jogalkotást a nemzeti kormányok megbüntetésére használja.

A PiS és a Fidesz európai parlamenti delegációi a közös közleményben kijelentették:

véget kell vetni a politikai boszorkányüldözésnek.

Mint emlékeztettek, Sophie in 't Veld közölte, a lengyel és magyar kormánnyal kapcsolatos aggályok nem jogi, hanem politikai természetűek. Így egy technokrata, jogi válasz nem oldja meg a helyzetet. Politikai válaszra van szükség. Akárhogy is próbálják elkerülni, az Európai Bizottságnak és az Európai Tanácsnak állást kell foglalnia – írta a holland politikus.

A nyilatkozat kapcsán Ryszard Legutko, a PiS delegációvezetője, az EP Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nevű képviselőcsoportjának társelnöke úgy fogalmazott:

„nem fogadhatjuk el, hogy a baloldal pártpolitikai okokból nemzeti kormányokat fenyegessen”.

A tagállamok belpolitikájába való beavatkozás messze túlmegy az uniós szerződések Európai Parlamentre vonatkozó rendelkezésein, ezzel gyakorlatilag a tagállamok és az uniós intézmények közötti tisztességes együttműködés alapjait ássák alá. Ez a hozzáállás csak növeli a megosztottságot Európában, amely elfogadhatatlan – közölte.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az írta: In 't Veld nyilatkozata csak megerősíti, hogy

a baloldal valódi célja a jogállamisági feltételrendszernek nevezett mechanizmussal nem az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme, hanem a konzervatív kormányok pénzügyi megbüntetése.

Európa legsúlyosabb egészségügyi és gazdasági válságának kellős közepén a politikai boszorkányüldözés helyett a szolidaritásnak és az egységnek kellene felülkerekednie – tette hozzá a fideszes politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában