Bűnügy

2021.03.19. 10:31

Autókatalizátorokra szakosodott tolvajok ellen emeltek vádat

Két férfi ellen emeltek vádat, aki Budapesten és Velencén parkoló gépkocsik katalizátorait vágta ki és lopta el – tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.

Ibolya Tibor közölte: a vádlottak – egy 22 éves és egy 23 éves férfi – tavaly nyár óta tíz parkoló autóból vágták ki a katalizátort egy orrfűrésszel.

Főként a főváros XI. kerületében követték el a bűncselekményeket, de emellett Velencén, a IX. kerületben, és XXII. kerületi bevásárlóközpont parkolójában álló autókból is tulajdonítottak el katalizátorokat. A vádlottak ezzel a módszerrel 12 sértettnek összesen csaknem félmillió forint kárt okoztak.

A 23 éves férfi a XI. kerületben kerékpárt is lopott, amelyet álnéven akart eladni, de a „vevő” az intézkedő rendőrök egyike volt, így a vádlottat, majd társát is elfogták.

A harmadik vádlott, egy 20 éves nő a vád szerint 2020 júliusában a XI. kerületben jogosulatlanul várakozott autójával egy mozgássérült-parkolóhelyen, ezért a közterület-felügyelők kerékbilincset tettek a gépkocsira. A nő kérésére a 22 éves vádlott a kerékbilincset flexszel levágta, akárcsak az utóbb ismét felszerelt szerkezetet. Mindezzel a kerületi közterület-felügyeletnek több mint 200 ezer forint kárt okoztak.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség az ügyben többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budai Központi Kerületi Bíróságra.

Az ügyészség a két büntetett előéletű – jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt álló – férfira végrehajtandó börtönbüntetés, a nőre pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában