Ország-világ

2021.02.24. 07:28

Újabb bírálat Niedermüllernek

Nem tartja demokratikusnak Erzsébetváros DK-s polgármesterének eljárását a Molnár Antal Zeneiskola ügyében Makovecz Pál, a zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium igazgatója. Hangsúlyozta: az erzsébetvárosi zeneiskola méltatlan helyzetét rendezni kell, az nem lehet pártpolitikai kérdés. A Molnár Antal Zeneiskola megsegítésére indított petíciót eközben tízezernél is többen írták alá.

„Demokráciában az önkormányzati képviselő-testületi határozatot illik végrehajtani, akkor is, ha a testület összetétele időközben megváltozik, különben az nem demokrácia” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Makovecz Pál, a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész fia. Az intézményvezetőt annak kapcsán kérdeztük, hogy Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere továbbra sem akarja odaadni a kerület előző, fideszes vezetése által felújított Damjanich utca 4. szám alatt található ingatlant a Molnár Antal Zeneiskolának. A felújított épületet a Színház- és Filmművészeti Egyetem régi vezetése körüli baloldali politikai csoport, a Freeszfe Egyesület kapta meg, de a kitört botrány nyomán rövidesen közölték, kiköltöznek az ingatlanból.

A XIV. kerületi Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója hangsúlyozta: a szóban forgó épület jár a zeneiskolának, ha már egyszer az önkormányzat előző vezetése így döntött, különösen annak tudatában, hogy rendezni kell a VII. kerületi iskola helyzetét.

Makovecz Pál kitért a sztrájkoló színművészeti egyetemi tanárokat tömörítő Freeszfe Egyesületre is, amelynek az ingatlant Niedermüller odaadta. „Nem dicsőíteném, hogy a Freeszfe Egyesület most lemondott a bérleményről. Ez akkor lenne tiszteletre méltó döntés – tette hozzá –, ha azonnal lemondtak volna az ingatlanról.

De hogy egy héttel később azt mondják, hogy ebből politikai cirkusz lett, ezért lemondanak? Ez így méltatlan, és szolidaritásvállalást emlegetni álságos szöveg”

– fogalmazott a lapnak Makovecz Pál. Felidézte: amikor az általa vezetett zuglói intézmény a zeneiskola mellett szakgimnáziummá is vált, az engedélyt az utolsó pártállami kormányfő, Németh Miklós kormányából Glatz Ferenctől kapták meg, a Columbus utcai, egykori pártházat pedig Antall József kormánya adta nekik székhelyként, az épületet pedig az SZDSZ vezette önkormányzat újította fel. „Ezt nevezem pártok felett álló, szakmailag következetes magatartásnak. Így kellene viselkednie mindenkinek. Ennélfogva a Molnár Antal Zeneiskola helyzete sem lehet pártpolitikai kérdés” – nyomatékosította Makovecz Pál. Az intézményvezető aláírta az erzsébetvárosi zeneiskola helyzetének megoldását szorgalmazó petíciót, sőt az általa vezetett intézmény honlapján egy felhívást is közzétett az aláírásgyűjtésre. A petíció eddig nagy érdeklődést váltott ki, hiszen

egy nap alatt kétezren, egy hét elteltével pedig már több mint tízezren írták azt alá.

A Damjanich utca 4. szám alatt álló ingatlan rekonstrukciójáról szóló önkormányzati határozatban és az ehhez kapcsolódó közbeszerzési értesítőben is az szerepel, hogy az épületet kizárólag zeneiskola céljára újították fel. A petíció szövegében kiemelik, hogy

az intézmény vezetősége, tanári kara, szülői munkaközössége és mintegy hatszáz tanulója megdöbbenve és elkeseredve vette tudomásul Niedermüller döntését.

Eközben Erzsébetváros polgármestere továbbra sem hajlandó bocsánatot kérni a zeneiskolát hátrányosan érintő döntése miatt. Niedermüller Péter nemrégiben az ATV-ben úgy nyilatkozott: szerinte az ügyben annyi történt, hogy pályázott a Freeszfe Egyesület, majd miután elnyerte az épületet, egyeztetett a Molnár Antal Zeneiskolával. „Két művészeti csoport most megegyezett, ha így döntöttek, nem kommentálom” – jegyezte meg a Gyurcsány-párti kerületvezető. Hozzátette: nem érzett keserűséget amiatt, hogy az egyesület bejelentette, a nyár végén visszaadja az ingatlant a zeneiskolának.

Eközben a VII. kerület vezetése a Fideszt vádolja a helyzet miatt. Az önkormányzat közösségi oldalán közzétett bejegyzés szerint „a Fidesznek újra sikerült elérnie, hogy otthontalanná váljanak a Freeszfe diákjai”. Tudatták, hogy új pályázatot írnak ki az épületre, azaz továbbra is semmisnek tekintik a kerület előző vezetésének határozatát, ezzel pedig a zeneiskola továbbra is méltatlan helyzetben marad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában