Ország-világ

2021.02.05. 06:08

Magyarország lehet az új gazdasági rend győztese

Bár a koronavírus-válság meghatározza a mindennapokat, a kormányfő mégis egy ezen túlmutató beszédet mondott, felvázolt egy olyan közép- és hosszú távú stratégiát, amely segítségével Magyarország az új gazdasági rend egyik győztese lehet – erről beszélt több elemző.

„A miniszterelnök által elmondott beszéd három fő idősíkon mozgott: egyszerre volt hivatott az elmúlt időszak válságkezelésének eredményeit értékelni, az előttünk álló hónapok gazdasági prioritásait meghatározni, és hosszú távú gazdaságstratégiát felvázolni” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek a Nézőpont Intézet elemzője. Erdélyi Rezső Krisztián kifejtette: a mögöttünk hagyott időszak kapcsán legfontosabb megállapítása rávilágít a kormánypártok és az ellenzék közötti legfőbb gazdaságfilozófiai különbségre.

A balliberális pártok ugyanis a válság kitörése óta folyamatosan követelik a segélyalapú társadalom elemeinek be-, pontosabban visszavezetését. Ilyen a munkanélküli-segély idejének és összegének drasztikus kitolása vagy épp – a maga teljességében soha ki nem próbált – utópia, az alapjövedelem.

A kormányzat ezzel szemben a munkahelymegőrzés és a befektetésösztönzés irányába indult el. Ennek eredményét pedig mutatja, hogy nem csökkent drasztikusan a munkahelyek száma – fogalmazott. Szavai szerint a válság alatt bevezetett kormányzati intézkedések – mint a bértámogatás vagy a hitelmoratórium – valós segítséget jelentenek, szemben a felelőtlen ígéretekkel.

Új stratégia

Az elemző úgy véli, a beszéd leghangsúlyosabb eleme az előttünk álló időszak volt.

A már ismert, de a beszédben megerősített és az itt bejelentett intézkedések egyaránt azt a képet erősítik, hogy a kormányzat a társadalom egésze felé rendelkezik mondanivalóval.

A 25 év alattiak szja-mentessége, a kis- és középvállalkozások kamatmentes hitellehetősége vagy épp a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítése egyaránt jó példa erre – hangsúlyozta Erdélyi Rezső Krisztián, aki szerint az intézkedések csak akkor érhetik el a céljukat, ha az élet visszatér a normális kerékvágásba.

Ennek elengedhetetlen eszköze a vakcinabeszerzés, amelynek kapcsán a miniszterelnök ismét óvott a dogmatikus elvek követésétől.

A megfelelő átoltottság eléréséig viszont megfontolt lépésekre van szükség, amelyeket a társadalom is elfogad. Hozzátette: a társadalmi igények felmérésének fontos eszköze lesz az újabb, formátumában és időtartamában valószínűleg egyaránt rendhagyó, nemzeti konzultáció.

A koronavírus-válságon túlmutat – habár abból indul ki – a beszéd harmadik eleme, a hosszú távú gazdaságstratégia. A miniszterelnök értékelése szerint az ország sikeréhez meg kell határozni a kiemelt prioritásokat. Ilyen a zöldgazdaság mellett a gépjármű-, az építő- vagy épp a védelmi ipar – mutatott rá az elemző. Ugyanakkor a vírusválság minden negatív következménye mellett – mint erre Orbán Viktor is utalt – lehetőséget jelent, hiszen együtt jár a világgazdaság átrendeződésével, amiből pedig Magyarország jelen állás szerint győztesként kerül ki. Ehhez jól kapcsolódnak a kormányfő által említett hosszú távú felsőoktatási és agrárreformok.

A magyar mezőgazdaságban meglévő és a felsőoktatás versenyképesebbé tételében rejlő potenciál ugyanis egyformán hozzájárulhat az ország hosszú távú sikereihez

– fűzte hozzá.

Több lábon állni

Kiszelly Zoltán politológus úgy fogalmazott, hogy a válságkezelés magyar módja sikeres.

Ez két fontos elemen nyugszik, az egyik a nemzeti konzultáció. Az emberek széles köre fejti ki a véleményét, ezáltal legitimálja a kormány döntéseit. Nyugaton, ahogy a migrációról, úgy a járványról sem kérdezik meg az embereket.

Nálunk viszont az emberek véleményének figyelembevételével történik az ország irányítása, ez a részvételi demokrácia jó eleme. Ez is mutatja, hogy Magyarország jogállam – emelte ki.

Az elemző szerint a másik különbség az, hogy Magyarország nemcsak Brüsszelben bízik, hanem a keleti nyitás jegyében a keleti gazdasággal is kapcsolatot tart fenn. Ezt a politológus azért is tartja fontosnak, mert „aki több lábon áll, az stabilabb”. Szavai szerint

a keleti vakcina beszerzése is azt jelenti, hogy ennek köszönhetően várhatóan áprilisig, májusig hárommillióval több embert be lehet majd oltani.

„Ebből következik az, amit a miniszterelnök ma mondott, hogy újra egy következő szakaszba érünk, amikor várhatóan elindul a tömeges oltás. S ha ez megtörténik, akkor azon kell elgondolkodni, hogy milyen ütemben nyissunk, amit megfontoltan kell megtenni. Ahogy a nemzeti konzultáció eredményeit figyelembe véve elindul a nyitás, a most bejelentett új program támogatja majd a gazdaságot” – hangsúlyozta Kiszelly Zoltán. Megemlített még egy harmadik elemet, a modernizációt is, mivel a kormány nem egy túlhaladott struktúrát akar finanszírozni, hanem a jövő technológiái felé nyit, és a beruházások ösztönzésével biztosít munkalehetőséget az embereknek. „A kapitalizmus megköveteli, hogy ha egyik ajtó, mondjuk a turizmus, becsukódik, és egy másik, az elektromobilitás kinyílik, akkor arra kell továbbmenni. A kormány ehhez ad lendületet” – jegyezte meg. Rámutatott:

azoknak a kormányoknak a népszerűsége, amelyek jól menedzselik a járványt és jó politikát folytatnak, növekszik, ilyen a magyar is.

A Magyar Nemzet teljes cikke ide kattintva érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában