Minority SafePack

2021.01.19. 16:57

Szijjártó: Kárpátalján is legyen állandó EBESZ-misszió

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra kérte keddi hágai tárgyalásain Kajrat Abdrahmanovot, az EBESZ új kisebbségügyi főbiztosát, hogy Kárpátalján is állandó jelleggel legyen jelen a szervezet speciális ukrajnai megfigyelő missziója, mert sok esetben a magyarokat fizikailag fenyegető atrocitások történnek ott, az Európai Bizottságnak pedig nem fontos az őshonos kisebbségek felkarolása.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Dolcetta Kft., a MAM-Hungária Kft. és a Nagyhegyesi Takarmány Kft. támogatásáról szóló szerzõdések ünnepélyes átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. január 14-én. A három vidéken mûködõ magyar vállalat összesen 2,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, amelyekhez a kormánytól 690 millió forint támogatásban részesülnek. A három cég 820 munkahelyet véd meg.

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A miniszter a tárgyalások után az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt héten Brüsszelben „rácsapták az ajtót” az Európában élő nemzeti közösségekre.

„Az Európai Bizottság világossá tette, hogy Brüsszel számára az illegális migránsok támogatása sokkal fontosabb, mint az európai országokban élő őshonos nemzeti közösségek ügyének a felkarolása”

mondta, arra reagálva, hogy a múlt pénteken a bizottság bejelentette, hogy nem irányoz elő új jogi aktusokat a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban.

A bizottság azzal indokolta döntését, hogy az eredeti, 2013-as előterjesztés óta eltelt években számos olyan intézkedés született, amely megoldást kínál a benne megfogalmazott javaslatokra.

„Ez gyalázat, ez elfogadhatatlan döntés az Európai Bizottság részéről, éppen ezért nekünk, magyaroknak fontos, hogy más nemzetközi szervezetek figyelmét felhívjuk, és segítségüket kérjük az olyan ügyekben, amikor a határon túl élő magyar nemzeti közösségek jogait megsértik”

mondta Szijjártó Péter, aki szerint Brüsszel döntésével a kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, felvidéki magyarokat a különböző kontinensekről Európában illegálisan érkező és bevándorló személyek mögé sorolta.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy

sok esetben a magyarokat fizikailag fenyegető atrocitások történnek Kárpátalján, fenyegetik a magyarokat és családjaikat.

Látható, hogy az ukrán szélsőségesek nem akarnak meghátrálni, továbbra is agresszívan politizálnak. Ezért fontos, hogy a nemzetközi szervezetek azon belül is az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet külön figyelmet szenteljen ennek a kérdésnek.

Szijjártó Péter ezért arra kérte Kajrat Abdrahmanovot, az EBESZ új, tavaly december elején kinevezett kisebbségügyi főbiztosát, érje el, hogy szervezet speciális ukrajnai megfigyelő missziója ne csak Ukrajna keleti, hanem nyugati végében is teljesítsen szolgálatot, állandó jelenlétet hozzon létre Kárpátalján.

Szijjártó Péter elmondta, hogy

a jövő héten Kijevbe utazik, mert mint fogalmazott „a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani”.

A tárcavezető továbbra is hisz abban, hogy vissza lehet téríteni a két ország kapcsolatrendszerét a kölcsönös tisztelet talajára, és hiszi azt, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter személyesen is ezt az álláspontot képviseli.

„Remélem, hogy legalább valamifajta előrelépést sikerül elérni a két ország kapcsolatrendszerében, amelyre a legnagyobb befolyást nyilvánvalóan a gyakorolja, hogy hogyan bánunk egymás kisebbségeivel”

mondta a külgazdasági és külügyminiszter a hírügynökségnek.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában