Ország-világ

2021.01.24. 07:34

Perel, és a legismertebb mesék ellen kampányol a Labrisz egyesület

A Soros által pénzelt szervezet tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat.

Alkotmányellenesnek tartja, ezért pert indít a fogyasztóvédelem határozata ellen a Labrisz Leszbikus Egyesület – írja a Magyar Nemzet. Egy közérdekű bejelentésre indult vizsgálat nyomán Budapest Főváros Kormányhivatala ugyanis megállapította, hogy a Meseország mindenkié című kötet értékesítésével a Labrisz tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg, mivel a vitatott kiadványon nem tüntetik fel, hogy a mesékben a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg.

A hatóság a közleményében hangsúlyozta, hogy

mivel a fogyasztók nem kapnak előzetes tájékoztatást a könyv tartalmáról és témaköréről, így sérülnek a megfelelő tájékoztatáshoz való jogaik és érdekeik.

Az egyesület ezért a továbbiakban köteles mindig teljes körű beszámolót nyújtani a tevékenységi körét érintő áruk esetleges értékesítésével kapcsolatban, amit a vitatott mesekönyvnél is alkalmazni kell.

Az elmarasztaló határozatra reagálva a Labrisz egyesület ügyvivője az Identitás Magazinnak nyilatkozva közölte: „Be fogjuk perelni a fogyasztóvédelmet, ugyanis a jogi képviselőink jogszerűtlennek tartják ezt a döntést.” Réday Dorottya teljességgel képtelennek nevezte a hatóság indoklását, sőt cáfolta, hogy a fogyasztók nem kaptak elég tájékoztatást a szervezet gondozásában megjelent kötetről, mivel elmondása szerint a sajtóban zajló botrány miatt mindenki pontosan tudta, hogy mit tartalmaz a mesekönyv.

„Kíváncsiak lennénk, hogy mi az a kár, amit mondjuk okozni lehet ezzel, egy olyan társadalomban, ahol elég erőteljesen változóban vannak a nemi szerepek. Tehát jó is, ha a gyerekek foglalkoznak ezzel a témával” – vélekedett az első magyar LMBTQ-mesekönyv projektvezetője.

A Soros-féle Nyílt Társadalom Intézet által támogatott egyesület továbbá azt hangoztatta, hogy az alaptörvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést, ezért azt várják, hogy a határozatot támadó közigazgatási per végén – amelyhez a Háttér Társaság nyújt jogi képviseletet – a bíróság kimondja, hogy „diszkriminatív és alaptörvény-ellenes a marginalizált csoportokat bemutató művek megbélyegzése”.

Emellett a szexuális kisebbség a közösségi felületeken is kampányol az igazáért,

a Labrisz arra biztatja a támogatóit, hogy az eredeti eset példáját követve mindenki jelentsen be hasonlóan „megtévesztő” meséket,

hiszen véleményük szerint nemcsak az LMBTQ-kiadvány, hanem a Vuk, a Bambi, a Csipkerózsika, a Maugli, a Frakk, a Tévémaci, a Timon és Pumba valamint a Hupikék törpikék miatt is bejelentést lehetne tenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában