2021.01.05. 17:23
Menczer: Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva
Miután csak tavaly novemberben kötött szerződést a Pfizer nevű gyártóval.
Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban Amerikához, Angliához és Izraelhez képest – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.
Menczer Tamás videójában kifejtette: Brüsszel csak tavaly novemberben kötött szerződést a Pfizer nevű gyártóval, miközben Amerika és Anglia már júliusban megkötötte a szerződését, ráadásul sokkal nagyobb mennyiségre. Van olyan ország is, amely többet fizetett a vakcináért, de meg is kapja azt; ebben is „hibázott Brüsszel, hiszen emberélet nem múlhat pénzen” – hangsúlyozta az államtitkár.
Azt mondta: az látszik, hogy Brüsszel késve kötött megállapodást, és rossz megállapodást kötött, „ezért nem tudunk most több vakcinát kapni”.
A magyar kormány folytatja az együttműködést Kínával és Oroszországgal is – mondta Menczer Tamás, kiemelve: minden megtesznek azért, hogy akár Keleten, akár Nyugaton van hatásos vakcina, a magyar szakemberek döntései alapján a lehető leggyorsabban és legnagyobb mennyiségben Magyarországra hozzák.
„Minden élet számít” – zárta videóját az államtitkár.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)