Járvány

2020.12.29. 07:07

Ünnepi méltányosság FKF módra

Még a bérmegállapodási szerződés által biztosított jogi lehetőséggel sem élt az FKF, hogy valamelyes méltányosságot tanúsítson a nemrég elbocsátott dolgozói iránt. Így az év végi jutalmat is kifizethették volna a pandémiá­ra való tekintettel, ám mégsem tették meg.

Sőt azért mondhattak fel a beosztottaknak éppen november végén, mert decemberben már járt volna nekik a több tízezres összeg – írja a Magyar Nemzet.

Páriaként kezelte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) az elbocsátott dolgozóit. A lap birtokába került dokumentumokból és a cég belső működését jól ismerő források beszámolóiból ugyanis az derül ki, hogy az FKF még a rendelkezésre álló jogi lehetőségeket sem érvényesítette a menesztett munkatársak helyzetének megkönnyítésére. Bár a Magyar Nemzet kérdésére az FKF azt a tájékoztatást adta, hogy az elküldött munkavállalók a szakszervezettel kötött bérmegállapodás alapján nem részesülhettek „jutalomban”, ezt már a fővárosi vállalat által a lapnak elküldött szerződés is cáfolja. Bár a bérmegállapodásban az áll, hogy alapesetben nem jár a juttatás a dolgozóknak, ha a munkaviszony megszüntetését kezdeményezték a kifizetésig (és az érintetteknél tényleg csak a folyamat megkezdéséről van szó, hiszen január közepéig még felmondási idejüket töltik), a dokumentumban szerepel egy olyan kitétel is, hogy méltányosságból a felek egyedi esetekben eltérhetnek a feltételektől. Kérdés, hogy a pandémia jelentette nehézségek nem adnak-e megfelelő okot a méltányosság gyakorlására, amikor éppen az FKF felügyelőbizottsági elnöki és a a Főtáv vezérigazgatói tisztségét is betöltő Mártha Imre hirdette május 1-jei Facebook-bejegyzésében, hogy „elbocsátás nincs, béremelés van” az általa igazgatott cégnél. Arról nem is beszélve, hogy a kormány is méltányosság gyakorlására kérte a munkaadókat a Covid–19 terjedése által okozott gazdasági problémák miatt.

Ráadásul a 17 munkatársat – akik értesülésünk szerint többségükben egyszerű beosztottak voltak, és az FKF is elismerte, hogy köztük négy fizikai dolgozó is szerepel – november 27-én küldték el, amivel pedig szándékosan foszthatták meg őket az év végi juttatástól, hiszen ha csak néhány nappal később, november 30-a után mondtak volna fel nekik, akkor mindenképpen meg kellett volna kapniuk a „jutalmat”, amelyet egyébként a szakszervezet különös módon tavasszal még bérkompenzációként említett a dolgozóknak.

Mint korábban a lap beszámolt róla, a dolgozókkal jellemzően csak a felmondásuk napján közölték, hogy már nem tartanak igényt a munkájukra, és volt, aki csak egy órát kapott arra, hogy összepakoljon és elhagyja az épületet. Így nemcsak az állásukat veszítették el sokan, hanem még a „jutalom” jelentette néhány tízezer forintos összeget is, ami pedig fontos segítség lett volna számukra karácsony előtt. Ráadásul még olyan bagatell, pusztán szimbolikus ügyekben sem volt figyelmes az FKF vezetése az elküldött dolgozókkal, mint amilyen a karácsonyi csomag. Bár a vállalat azt közölte lapunkkal, hogy ők is megkapják az ajándékokat, több tanú is megerősítette, hogy ez nem történt meg: december 23-án ugyanis kiszállították a megmaradt csomagokat a vállalat különböző egységeihez, ahol szétosztogatták azokat az állományban tartott munkatársak között.

Mindeközben egyes kivételezett dolgozók jóval nagyobb „jutalmat” kaptak, mint társaik, nemritkán többszörös szorzó volt a különbség a gyakorlatilag ugyanazért a munkáért megítélt összegek között. Bár az FKF azt közölte, hogy a munkáltatói jogkört gyakorló vezetőknek van lehetőségük differenciálni a kompetenciák, a hatékonyság, a teljesítmény alapján, a cég számos munkatársa cáfolja, hogy ez megtörténne, sőt azt állítják, hogy „arcra” ítélik meg az összegeket. Még etikátlanabbul járhattak el az úgynevezett év végi aranykuka díjjal, amelyre normális esetben a munkáltatói jogkört gyakorló gazdasági vezető – vagyis a tartályellátó csoport vezetője – terjeszti elő az arra leginkább méltónak tartott fizikai munkatársat. A lap úgy tudja: idén azonban az említett vezető úgy döntött saját felettesének bevonásával, hogy ő érdemli meg a díjat, és neki is ítélték azt meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában