Interjú

2020.12.19. 20:09

Pásztor István szerint egyszerre volt rendkívüli és átlagos a 2020-as év

Egyrészt rendkívüli év volt a 2020-as, hiszen a koronavírus-járvány sok mindent felülírt, másrészt viszont – mivel a munka nem állt le, csak más formát öltött – akár megszokottnak is lehet nevezni az idei esztendőt – összegezte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a 2020-as évet az MTI-nek adott szombati interjúban.

A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke szerint az idei esztendőben

„sorozatban jöttek azok a dolgok, amelyekre nem voltunk lelkileg felkészülve”.

Visszanézve könnyebb megfogalmazni, hogyan is volt, mit kellett volna tenni, milyen lépések hogyan követték egymást, abban a pillanatban viszont minden váratlan volt, gyorsan kellett dönteni magyarázta a politikus hozzátéve, hogy mindig a napi feladatokhoz igyekeztek alkalmazkodni.

Pásztor István emlékeztetett arra, hogy a VMSZ a járvány elején tájékoztató videókat készített, önkéntesei segítségével pedig mindazoknak segített, akik valami miatt az adott pillanatban segítségre szorultak.

„Ez nem politikai tartalom és nem politikai feladat, de hogyha az ember azt vallja, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség közösségileg elkötelezett, akkor ennek az a következménye, hogy ez a közösségi elkötelezettség a mindennapokban visszaigazolható kell, hogy legyen, mert különben hiteltelen a kijelentés”

magyarázta.

Hozzátette, hogy a tavaszi teljes kijárási tilalom idején sokkal több munkája lett a pártnak és a tagoknak, mert otthon mindenki igyekezett a legjobb tudása szerint válaszolni az adott pillanatban felmerülő kérdésekre, például arra, hogy a mezőgazdasággal foglalkozók hogyan végezhetik el a tavaszi munkálatokat vagy hogyan lehet eljutni az orvos, ha büntetés jár a lakhelyelhagyásért.

„Ez olyan kihívást és olyan feladatot jelentett, amelyik mozgásban tartotta az egész szervezetet”

hangsúlyozta a VMSZ elnöke.

Hozzátette: „amennyire aggodalmakkal terhes volt ez az egész év, mert az ember nem tudta és ma se tudja, hogy mi fog történni habár már látszik az alagút végén a fény , annyira felemelő is volt, mert az emberek megnyilatkozása, az emberek vállalása, az embereknek a segítőkészsége bebizonyította a rátermettségünket”.

Pásztor István szerint ennek az összefogásnak és a közösségi erő megmutatásának is köze lehetett ahhoz, hogy a VMSZ a június 21-i általános választásokon minden szinten megduplázta a képviselői számát.

Mint mondta: a közösségi összefogás, a politika ereje még friss élmény volt a választások idején, így könnyebb volt elmondani az embereknek, miért is fontos, hogy a továbbiakban is erős érdekképviselete legyen a magyarságnak és a Vajdasági Magyar Szövetségnek.

„Ez az igazság pillanata volt. Világossá vált, hogy ki kicsoda, kinek milyen lehetőségei vannak, ki mennyire gondolja komolyan azt, amit mond, és kinek van ereje ahhoz, hogy az ígéreteket meg is valósítsa”

húzta alá Pásztor István. A politikus szerint az emberek konkrét helyzetekben tapasztalhatták meg a VMSZ erejét, és ezért támogatták a választáson a legnagyobb vajdasági magyar pártot, amely így soha korábban nem látott számú politikust tudott bejuttatni az önkormányzati, a vajdasági tartományi és az országos politikába.

A VMSZ-nek a belgrádi parlamentben a korábbi négy helyett kilenc, a vajdasági tartományi képviselőházban a hat helyett tizenegy képviselője lett, valamint 30 önkormányzatba tudott képviselőt delegálni olyan helyekre is, ahol korábban soha nem volt képviselője , illetve közel 110 intézmény vezetését szerezte meg. Ez a nagyságrend másféle hozzáállást igényel, és nagyobb felelősséget is ró a politikusokra emelte ki a VMSZ elnöke, aki azt is hozzátette: mindezek mellett a munkavégzést nehezíti, hogy a gyülekezési korlátozások miatt hónapok óta nem lehet nagyobb egyeztetéseket szervezni, a koordinálást telefonon vagy az interneten tudják intézni.

Mivel 2022-ben Szerbiában öt fontos választás lesz, egyszerű válaszolni arra, mi várható 2021-ben: felkészülés az azt követő évre fogalmazott Pásztor István az MTI jövő évi tervekre vonatkozó kérdésére. 2022 tavaszán államfőválasztás lesz, amivel egy időben a bejelentések szerint előrehozott parlamenti választást is tartanak és várhatóan ugyanarra a napra teszik a belgrádi önkormányzati választás időpontját is. Emellett nemzeti tanácsi választás is várható és a magyarországi parlamenti választások is érintik a Szerbiában élő magyar állampolgárokat.

„A nemzeti tanácsi választás különösen fontos azért, hogy folytatni tudjuk azt az építkezést, amelyet három cikluson keresztül a Magyar Nemzeti Tanácson keresztül csináltunk”

hangsúlyozta Pásztor István.

Emellett pedig a magyarországi parlamenti választást emelte ki, mert véleménye szerint a vajdasági magyarságon is múlik, hogy „az a nemzetpolitikai építkezés, az a fajta bizonyosság vagy bizonyosságon alapuló fejlesztési gondolkodás, amely tíz éve kezdődött, folytatódni tudjon”.

„Nem mi döntjük el ennek a csatának a végkifejletét, de azt gondolom, hogy a csatában ott kell, hogy legyünk és a magunk részét oda kell tennünk”

szögezte le.

„Ezekre kell készülnünk a jövő évben” zárta szavait a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában