Riporterek Határok Nélkül

2020.12.29. 09:00

Ötven újságírót öltek meg 2020-ban

Ötven újságírót, köztük két nőt öltek meg 2020-ban, és minden tízből hetet olyan országban, amely nem háborús övezetben található – olvasható a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet által kedden közzétett éves jelentésben.

A halálozások száma ugyan „stabil” – 2019-ben 53 újságírót öltek meg -, de

egyre több sajtómunkás esik gyilkosság áldozatául nem háborús országokban,

2020-ban 34, az összes meggyilkolt újságíró 68 százaléka – írta a párizsi székhelyű szervezet, amely a január 1. és december 15. közötti időszak alapján készítette el a jelentését.

A konfliktusövezetekben – Szíriában, Jemenben, illetve az alacsony, közepes intenzitású konfliktusok sújtotta országokban – meggyilkolt újságírók aránya idén tovább csökkent, a 2016. évi 58 százalékról 32 százalékra.

A legtöbb sajtómunkást (8) Mexikóban ölték meg, ezt követi India (4), Pakisztán (4), a Fülöp-szigetek (3) és Honduras (3).

Idén a meggyilkolt újságírók 84 százaléka volt tudatosan választott célpont, szándékos emberölés áldozata, míg 2019-ben 63 százalék.

Egyes újságírókkal rendkívül barbár körülmények között végeztek – hangsúlyozta az RFS. Julio Valdivia Rodríguezt, az El Mundo című veracruzi napilap újságíróját lefejezve találták meg a mexikói állam keleti részében, kollégáját, Victor Fernando Álvarez Chávezt, egy helyi hírportál főszerkesztőjét pedig feldarabolva Acapulcóban.

Indiában Rakes Szingh „Nirbhiket” élve elégették, miután gyúlékony alkoholos fertőtlenítővel lelocsolták, Iszravel Moszeszt, az egyik Tamil Nadu-i televíziós csatorna munkatársát pedig bozótvágó késsel szurkálták agyon.

Iránban halálra ítélték, majd december 12-én kötél általi halállal kivégezték Ruhollah Zamot, a Telegram Amadnews csatorna adminisztrátorát. Harminc éve ez volt az első, újságíróra kiszabott halálbüntetés.

Idén mintegy húsz oknyomozó újságírót öltek meg: tíz közülük helyi korrupciós ügyek és sikkasztások felderítésén dolgozott, négy a maffiáról és a szervezett bűnözésről írt cikkeket, hárman pedig környezetvédelmi kérdésekkel foglalkoztak.

A RSF szerint hét meggyilkolt újságíró iraki, nigériai és kolumbiai tüntetésekről tudósított; ilyen korábban nem fordult elő.

Az elmúlt tíz évben legalább 937 újságírót öltek meg az RSF adatai szerint.

Ezenkívül újságírók százai haltak meg a koronavírus okozta Covid-19-betegségben, de az még megállapításra vár, hogy hányan fertőződtek meg hivatásuk gyakorlása közben

- írta a szervezet.

Legalább három újságíró – Egyiptomban, Oroszországban és Szaúd-Arábiában – orvosi ellátás hiányában vesztette életét, miután a börtönben megfertőződtek a koronavírussal.

A december közepén kiadott éves jelentése első részében az RSF 387 bebörtönzött újságíróról írt, „ami történelmileg magas szám”.

A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) szerint 1990 óta 2658 újságírót öltek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában