Járvány

2020.12.07. 11:49

A határon túli magyarok védekezését is segíti egy új adomány

Huszonhat raklap tisztító- és fertőtlenítőszert ajánlott fel a járvány elleni védekezéshez az Unilever Magyarország, amelyből a határon túli magyarokat is segíti a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) – mondta hétfőn az NHKT elnöke, Soltész Miklós.

Soltész Miklós – aki egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is – a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet dunavarsányi raktárában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Unilever Magyarország által felajánlott tisztító- és fertőtlenítőszerek a segélyszervezeteken keresztül eljutnak a határon túli magyarokhoz is.

Hozzátette, hogy a cég kétszeresen is példát mutat: egyrészt adományaival, másrészt azzal, hogy akkor jelentette be nyírbátori gyárának bővítését, amikor úgy nézett ki, leáll a gazdaság.

Kitért arra, hogy a 26 raklapból hetet az Ökomenikus Segélyszervezet és a Katolikus Karitász Erdélybe és a Partiumba juttat el az ottani társszervezeteihez, négyet pedig a Máltai Szeretetszolgálat a Vajdaságba. A fennmaradó adományt hat karitatív szervezet fogja szociális otthonaikba szétosztani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában