Belpolitika

2020.11.29. 07:06

Ezrek tüntettek Guatemalában a kormány lemondását követelve

Ismét ezrek vonultak az utcákra szombaton Guatemala nagyvárosaiban a korrupcióval vádolt Alejandro Giammattei elnök és más politikusok lemondását követelve, egy héttel azután, hogy tüntetők részben leégették a parlament épületét.

Helyi sajtójelentések szerint a Guatemalavárosban tiltakozók soraiból egyesek palackokkal és kövekkel dobálták meg a rendvédelmi szervek tagjait, akik válaszul könnygázzal kezdték el oszlatni a tömeget. A biztonsági erők és aktivisták összecsapásában többen megsérültek, köztük rendőrök és újságírók is. Értesülések szerint a tiltakozók egy buszt is felgyújtottak.

A múlt szombaton tüntetők felgyújtották a guatemalai törvényhozás épületének egyes részeit. Ennek kiváltó oka az volt, hogy a képviselők egy átláthatatlan gyorsított eljárásban elfogadták a következő évi költségvetést, amely egyebek között megszorításokat tartalmazott az oktatási szférában, valamint a humanitárius programokban, illetve megnövelte a guatemalai honatyák javadalmazását. A tüntetők kifogásolták az államadósság magas szintjét és szót emeltek az átláthatóság hiánya ellen is. A múlt hét végén zajlott tüntetések során többen megsérültek, illetve többeket őrizetbe vettek.

A januárban beiktatott Giammattei elnök azzal vádolja a tüntetőket, hogy puccsot akarnak kikényszeríteni a latin-amerikai országban. A mostani megmozdulásokat annak ellenére megtartották, hogy a kifogásolt költségvetési tervezetet már hétfőn visszavonták. A büdzsé miatti harag ugyanis időközben összefonódott a politikai elittel szembeni tiltakozással.

2015-ben Otto Pérez Molina akkori államfő kényszerült lemondani korrupcióellenes vizsgálatok nyomán, majd nem sokkal később őrizetbe is vették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában