Járvány

2020.11.20. 08:38

Civil jótékonysági akciók az orvosokért és az ápolókért

A koronavírus-járvány második hullámában is gyűjtenek felajánlásokat azok a közösségi oldalon szerveződő mozgalmak, amelyek tavasszal ingyenes szálláslehetőséget, ételszállítást és szépségipari szolgáltatásokat szerveztek a Covid-fertőzött betegek ellátásával foglalkozó egészségügyi dolgozók számára

A Magyar Nemzet emlékeztet, hogy a Pihentesd a dokit! elnevezésű, civilek által indított programban a járvány első hulláma alatt közel háromszáz felajánlás érkezett, így több mint négyszáz orvos, ápoló, mentős számára tudtak lakhatást biztosítani a tulajdonosok által felajánlott, üresen álló lakásokban.

Mivel a tavaszi helyzettel ellentétben jelenleg sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat, a szervezők hangsúlyozzák, hogy minden felajánlásra óriási szükség van. A csoport a főváros mellett már vidéken is terjeszkedik: Veszprémből, Kecskemétről, Szegedről, Zalaegerszegről, Győrből, Sopronból is érkezett már felajánlás.

Még tavasszal megalakultak az Etesd a dokit!, valamint a Szépítsd a dokit! elnevezésű Facebook-csoportok is. Az Etesd a dokit! jótékonysági mozgalomban száz adományozó jóvoltából ötvenezer adag étellel látták már el az egészségügyi szakembereket, a kezdeményezést jelenleg pénzadománnyal lehet támogatni. A Szépítsd a dokit! mozgalmat nem sokkal a járvány kirobbanása után Hajas László mesterfodrász hívta életre, az egész országban elterjedt programhoz számos fodrász, kozmetikus és manikűrös csatlakozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában