Ország-világ

2020.10.08. 12:42

Nyílt levél az EB- és EP-vezetőkhöz Soros magyarellenes megnyilvánulásai miatt

Levelünket az Európai Unió integritásának, valamint a közösséget alkotó tagállamok szuverenitásának megőrzése, illetve az ezeket fenyegető harmadik országbeli nyomásgyakorló szervezetek befolyásolási kísérletei elleni fellépés jegyében fogalmazzuk meg.

Mint, ismeretes Soros György, a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi alapítványi elnöke nyilatkozatában

felszólította a brüsszeli döntéshozókat, hogy büntessék meg financiális értelemben Magyarországot, statuáljanak példát az egyik független szuverén uniós tagálammal.

Soros személyének jelentőségét azok a találkozások és fotók bizonyítják és támasztják alá, amelyek az amerikai milliárdos és uniós felsővezetők tucatjainak közös részvételével születtek az elmúlt évtizedben.

Az amerikai baloldallal szoros kapcsolatban álló, hazájában belföldi terrorszervezetekhez köthető spekuláns lépése – nézetünk szerint – az Unió közössége, illetve az ezt alkotó szuverén államok belügyeibe való beavatkozásként értékelhető.

Kiindulópontként fontos megjegyezni, hogy az Európai Unióról szóló Szerződés 4. és 5. cikke rögzíti a közösség és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás alapelveit, kijelölve ezzel a nemzetállamok politikai és jogi mozgásterét.

A jogszabály kimondja, hogy minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak az Unióra, a tagállamoknál marad, külön kiemelve, hogy a nemzeti biztonság védelme az egyes tagállamok kizárólagos feladata.

Ebből következik, hogy a közösség jogosítványai származtatott jellegűek, melynek kereteit a tagállamok által jóváhagyott és módosított Alapító Szerződések határozzák meg.

Az Unió korlátozott felhatalmazásából, valamint az alapvető állami funkciók – EUSz-ben rögzített – tiszteletben tartásának követelményéből következik, hogy a nemzetállamok jogosan formálhatnak igényt a belügyeiket érintő külföldi eredetű (jelen esetben tengerentúli) befolyásolási törekvések ellen. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az Unió az elmúlt években többször is felszólalt Oroszország beavatkozási kísérleteivel szemben. Egy 2019-ben elfogadott európai parlamenti állásfoglalás szerint aggasztó „az orosz propaganda veszélyessége”, míg az Európai Bizottság egyik jelentése arra mutatott rá, hogy „az európai parlamenti választások nem voltak teljesen mentesek a félrevezető információktól”, melyek mögött főként orosz forrásokkal kapcsolatban álló külső és belső szereplők álltak. Ennek fényében

jogosan tehető fel a kérdés, hogy az Európai Unió szervei miért elnézőbbek Soros György, illetve a hozzá köthető lobbiszervezetek invazív, a belpolitikai viszonyok manipulálását célzó tevékenységével kapcsolatban.

Úgy látjuk, hogy a jelen nyílt levél apropójául szolgáló eset azonban az első alkalom Magyarország nemzeti hatásköreinek figyelmen kívül hagyására. Kérdésként merülhet fel, hogy az Alapító Szerződések szellemével, illetve a tagállami szuverenitás védelmével kapcsolatos rendelkezésekkel miként egyeztethetők össze azok a – Magyarországot és a magyar polgárokat célzó – támadások, amelyek Judith Sargentini holland EP-képviselő, továbbá Katarina Barley az Európai Parlament alelnöke személyéhez köthetők.

Tekintettel a fentebb kifejtettekre, azzal a tiszteletteljes kérdéssel fordulunk Önökhöz, hogy elfogadhatónak tartják-e, hogy egy demokratikus felhatalmazással nem rendelkező tőzsdespekuláns nyomást gyakoroljon az Európai Unióra, és benne Magyarországra.

Amennyiben a válaszuk nemleges, illetve szükségesnek tartják hazánk, mint az európai közösség tagja melletti kiállást és a befolyásolási kísérletek visszautasítását, felszólítjuk Önöket arra, hogy soron kívül határolódjanak el a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi alapítványi elnökének Európa- és magyarellenes megnyilvánulásaitól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában