Ország-világ

2020.09.27. 13:24

Szlávik János: nem igaz, hogy a maszk nem véd a fertőzés ellen

A rendszeres maszkhasználattal a betegek meg tudják akadályozni a koronavírus-fertőzés átadását, az egészségesek pedig meg tudják védeni magukat a fertőzéstől – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa vasárnap a közmédiának.

Debrecen, 2020. augusztus 13. Enyhén növekedett a koronavírus-járvány esetszáma 2020. augusztus közepén Debrecenben és a szennyvízben is nõtt a vírus örökítõ anyagának mennyisége. A korábbi védõintézkedések mellett megerõsítették, hogy a tömegközlekedési eszközökön arcmaszkot kell használni, amit az utazók nagy arányban be is tartanak. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTI / MTVA / Bizományosi

Fotó: Oláh Tibor

Szlávik János azt mondta, hogy fel kell hívni a figyelmet a maszkhasználat fontosságára, mert az még nem egészen elterjedt, nem mindenhol és nem megfelelően hordják az emberek.

A járvány második hulláma jóval nagyobb, mint az első hullám volt, egyre több a beteg, de szerinte az emberek felelősségteljes viselkedésével elkerülhető az a katasztrófa, amely néhány nyugat-európai országban volt tapasztalható.

A főorvos beszélt arról is, hogy a fertőzöttek átlagéletkora jóval alacsonyabb, mint korábban. Kórházi kezelésre leginkább az idős betegek szorulnak, de ha nagyon sok fertőzött lesz, elképzelhető, hogy középkorú, nem krónikus betegek is kórházba, lélegeztetőgépre kerülnek. Ezért mindenki egyéni felelőssége, hogy – korcsoporttól függetlenül – hordjon maszkot – emelte ki.

Szlávik János
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A kórházi ellátás biztosításával kapcsolatban arról beszélt, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban szombaton újabb kapacitásokat nyitottak mind a fekvőbeteg, mint az intenzív osztályon.

A betegek beáramlása folyamatos, de a személyzet képes ellátni a feladatát

- tette hozzá.

A betegség kezelésével kapcsolatban azt mondta: az első hullámban sok kísérleti terápiát használtak, ezek mára letisztultak, ismerik, hogy mely tablettás kezelések hatékonyak a betegség kezdeti időszakában, és a plazmaterápia is egyre elterjedtebb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában