Járvány

2020.09.01. 14:54

A kormány mindent megtesz, hogy biztonságosan induljon a tanév

A kormány a lehető legtöbbet megteszi annak érdekében, hogy ez a tanév is úgy induljon – még ha szokatlan körülmények között is -, ahogy az eddigiek: fizikai és anyagi értelemben egyaránt biztonságban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden a Bács-Kiskun megyei Ágasegyházán.

Ágasegyháza, 2020. szeptember 1. Novák Katalin, az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára beszédet mond az ágasegyházi sportcsarnokban tartott tanévnyitón 2020. szeptember 1-jén. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Novák Katalin a község sportcsarnokában tartott tanévnyitón azt mondta: a kormány minden évben igyekszik könnyíteni a tanévkezdés nehézségeit, ezért a nyári szünetben 800 településen összesen 80 ezer gyerek vehetett részt napközis Erzsébet-táborban, a szeptemberben esedékes családi pótlékot pedig már megkapták a családok.

Ingyenesen biztosítják a négyezer általános iskola minden évfolyamán az összesen 13,5 millió tankönyvet. Az egymillió bölcsődés, óvodás és iskolás gyermek mintegy háromötöde térítésmentesen vagy kedvezményesen étkezhet. Megvalósult a pedagógusoknak ígért béremelés is – sorolta az államtitkár.

Novák Katalin szerint,

„az idei tanév rendkívüli szabályok szerint indul el, de a kormány azt szeretné, ha a gyermekek a digitális oktatásól visszaállhatnának a hagyományos, tantermi oktatásra, hiszen közösségre van szükségük”.

Elmondta, hogy Ágasegyházához személyes kötődés fűzi, hiszen nagyapja, Mohácsy Ferenc harminc évig volt az iskola igazgatója, nagymamája pedig tanítóként és gyógypedagógusként dolgozott az intézmény falai között. Nagyszülei „olyan közösséget hoztak létre, amelynek hatása még most is érződik”: a fiatalok zenélnek, sportolnak, kulturális rendezvényeken vesznek részt, és ezt a hagyományt Mohácsy Ferenc indította el 1954-ben. Nagyapja nevét viseli a faluház és sportcsarnok mellett egy alapítvány is, családja pedig ösztöndíjat alapított a tiszteletére, tehetséges ágasegyházi diákok támogatására – tette hozzá.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt a diákoknak, hogy elsősorban a barátok miatt érdemes iskolába járni, de érdemes azokért az ismeretekért is, amelyeket sehol máshol nem sajátíthatnak el.

A pedagógusokat pedig arra kérte, hogy fedezzék fel a gyermekekben szunnyadó tehetséget.

Lezsák Sándor, a térség parlamenti képviselője, az Országgyűlés fideszes alelnöke elmondta: a Magyar falu program, amelynek kiemelt célja az ötezer lélekszámúnál kisebb települések hátrányainak mérséklése, a népességcsökkenés megállítása és az életminőség javítása új lehetőséget nyitott Ágesegyházának is. A programban eddig 38 felhívás jelent meg, 5500 nyertes pályázat született, amelyek révén mintegy 60 milliárd forint jutott el a kistelepülésekre – összegezte a politikus.

Füredi János Ágasegyháza független polgármestere elmondta: iskolájuk tanévnyitója egyben a Magyar falu programban elnyert eszközök átadásának ünnepsége is. Emlékeztetett: a település 10-10 millió forint értékben egy tanyabusszal és egy traktorral gyarapodott, és szintén 10 millió forintból újíthatják fel a sportcsarnok kiszolgáló helyiségeit. A külterületi út több mint ezer méteres szakaszának javítására 15 millió forintot fordíthattak, de nyertek 5 millió forint értékben orvosi műszereket, illetve bútorokat is, és pályáztak az óvoda tetőszerkezetének felújítására is – közölte.

Borítókép: Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszédet mond az ágasegyházi sportcsarnokban tartott tanévnyitón 2020. szeptember 1-jén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában