bujdosás?

2020.08.07. 12:23

Abu-Dzabiba repült a volt spanyol uralkodó

János Károly volt spanyol király hétfőn az észak-spanyolországi Vigóból Abu-Dzabiba repült, és az Emirates Palace Hotelben tartózkodik – jelentette pénteken az ABC című spanyol lap.

Az ABC úgy tudja, hogy hétfőn egy Madridból induló magángép vette fel a korábbi királyt Vigóban négy testőrrel és egy további emberrel együtt, és a repülő Abu-Dzabiba repült, ahol a reptéren helikopter várta, amely az ottani kormány tulajdonában álló szállodába vitte. Egyelőre sem az Egyesült Arab Emírségek kormánya, sem a hotel nem reagált a sajtó megkeresésére.

A spanyol legfelsőbb bíróság júniusban jelentette be, hogy előzetes vizsgálatot indít, amely a volt uralkodót is érinti egy szaúdi vasútépítési ügyben, miután a svájci La Tribune de Geneve című lap arról írt, hogy I. János Károly még uralkodóként 100 millió eurót kapott a szaúdi királytól. Az ügyben Svácjban is vizsgálat indult.

János Károly hétfőn jelentette be, hogy elhagyja Spanyolországot, de nem közölte, hogy hova távozik. Felreppentek hírek arról, hogy a Dominikai Köztársaság egyik luxusszállójába vagy Portugáliába ment, ahol fiatalkora nagy részét töltötte, de egyik országnak sincs tudomása arról, hogy a volt spanyol király ott lenne.

A királyi udvar hivatalosan azt állítja, hogy nem tudja, hol van János Károly. Sem ügyvédje, sem a madridi kormány nem nyilatkozott arról, hogy hol lehet az egykori államfő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában