Ország-világ

2020.07.29. 20:49

Tízmilliókhoz jutottak a gyöngyöspatai romák, ezzel kérkednek

Megkapták az iskolai szegregáció miatt megítélt, összesen 99 millió forint első felét a gyöngyöspatai romák. Horváth László, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője arról nyilatkozott, hogy a nagy összegekhez jutott romák közül többen pénzkötegekkel pózolnak a Facebookon. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezek a bejegyzések eltűntek a közösségi oldalról.

Érezhető a feszültség és a keserűség Gyöngyöspatán – erről beszélt Horváth László, a térség Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselője az M1 kedd esti műsorában annak kapcsán, hogy kifizették az iskolai szegregáció miatt megítélt, összesen 99 millió forint első felét. A politikus, aki miniszterelnöki megbízottként azért dolgozik, hogy a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusos helyzeteket feltárja és megoldásukra javaslatokat tegyen a kormányzatnak, a kifizetések kapcsán elmondta: a gyöngyöspataiak többsége csalódottan vette tudomásul, hogy a Soros Györgyhöz köthető jogvédő szervezetek a szegregációt kihasználva sikerre vitték politikai pénzszerző akciójukat.

Horváth László az M1-en az ítélettel kapcsolatban kifejtette: nyilvánvaló, hogy az igazság nem találkozott a jogszolgáltatással, az emberek többségét mélyen bántja a bírósági döntés, amely túlzó, egyoldalú és elfogult. Szavai szerint közben

„a gyöngyöspataiak azt látják, hogy olyanok pózolnak a Facebookon köteg pénzzel, akiket ők nem úgy ismernek, mint áldozat, hanem mint elkövető”.

Hozzátette: „Őmiattuk nem lehetett se tanítani, se tanulni, miattuk kellett elhagyni az iskolát, tőlük kellett félni.”

„A gyöngyöspataiak azt a kérdést teszik most fel, hogy minket ki fog kárpótolni azért, amiket azoktól kellett elszenvedni, akik most pénzhez jutottak” – hangsúlyozta Horváth László. A politikus kitért arra, hogy

a szegregációs pereket kezdeményező Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány nem elégedett, már a késedelmi kamatokat kéri számon.

„Eddig is az volt a cél, hogy a feszültséget és a helyi konfliktust próbálják úgy felpumpálni, hogy abból előbb országos, majd nemzetközi ügy legyen” – emelte ki. Horváth László egyértelművé tette ugyanakkor, hogy hasonló pénzszerző perek nem lesznek többet az országban.

A Magyar Nemzet megkereste az ügyben Horváth Lászlót, aki a köztévében emlegetett Facebook-posztokról azt mondta: kis történetekről van szó, amelyek azonban rejtélyes módon eltűntek a közösségi oldalról. A politikus nem tartja elképzelhetetlennek, hogy ezeket a pénzkötegekről szóló bejegyzéseket az érintettek az ügyvédjeik tanácsára eltávolították.

Hevér Lászlóné, a Heves megyei település polgármestere a Magyar Nemzetnek megerősítette, hogy

az iskolai szegregáció miatt megítélt, összesen 99 millió forint első felét valóban kifizették, az érintettek múlt pénteken kapták meg a pénzt.

Gyöngyöspata első embere is hallott arról, hogy azok, akik most nagyobb összeghez jutottak, eldicsekedtek a pénzekkel, de ő maga ilyen, közösségi oldalakra kitett posztokat nem látott. Hozzátette azonban, hogy szóban többen is tettek megjegyzéseket a megkapott kártérítések kapcsán.

A Kúria május 12-én döntött a gyöngyöspatai iskolai szegregációs per felülvizsgálati kérelméről, amelyet az iskola fenntartói, a gyöngyöspatai önkormányzat és a Hatvani Tankerület nyújtott be azért, hogy pénz helyett természetben kártalaníthassák a diákokat. A Kúria elutasította a kérelmet, és fenntartotta a Debreceni Ítélőtábla jogerős döntését. Ennek értelmében ki kell fizetni a korábban megítélt 99 millió forint kártérítést annak a hatvan gyöngyöspatai roma diáknak, akiket az ítélet szerint a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában jogellenesen elkülönítettek a társaiktól, és alacsonyabb szintű oktatást biztosítottak számukra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában