diplomácia

2020.07.24. 10:34

Peking elrendelte a csengtui amerikai konzulátus bezárását

A lépéssel arra kívántak válaszolni, hogy az Egyesült Államok kedden váratlanul elrendelte Kína houstoni főkonzulátusának bezárását.

Peking pénteken felszólította Washingtont a délnyugat-kínai Csengtuban létesített amerikai konzulátus bezárására – adta hírül a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna.

A kínai külügyminisztérium közlése szerint a lépéssel arra kívántak válaszolni, hogy az Egyesült Államok kedden váratlanul elrendelte Kína houstoni főkonzulátusának bezárását. „A Kína által foganasított intézkedés jogos és szükséges válasz az Egyesült Államok indokolatlan lépésére” – áll a kínai tárca közleményében.

Amerikai tisztségviselők a houstoni konzulátust kémkedéssel vádolták, az amerikai külügyminisztérium pedig amerikai szellemi tulajdon, valamint amerikaiak személyes adatainak védelmével indokolta a kínai külképviselet bezáratását.

Caj-Vej, Kína Houstonban állomásozó főkonzulja azonban a bizonyítékok hiányára mutatott rá a vádakkal kapcsolatban. A Politico amerikai híroldalnak csütörtökön nyilatkozó Caj elmondta: konzulátusa „további értesítésig” nyitva marad, vagyis a jelek szerint nem tervezik betartani a helyi idő szerint pénteken délután 4 óráig kijelölt határidőt.

A kínai külügyminisztérium már szerdán jelezte, hogy ellenlépésre készül, és politikai provokációnak nevezte az amerikai intézkedést.

A pénteki közleményben úgy fogalmaznak: „a kínai-amerikai kapcsolatok jelenleg nem Kína reményei szerint alakulnak, és ezért az Egyesült Államok a felelős”. A kínai külügyi tárca emiatt ismételten felszólította Washingtont, hogy azonnali hatállyal vonja vissza „hibás döntését”, és teremtsen megfelelő körülményeket ahhoz, hogy a kétoldali kapcsolatok helyreállhassanak.

A közleményből nem derül ki, hogy a csengtui amerikai konzulátus bezárásának mikorra szabtak határidőt. A csengtui konzulátus hatáskörébe tartozik egyebek mellett a tibeti kérdés is.

Az Egyesült Államok a pekingi nagykövetség mellett a dél-kínai Kantonban (Kuangcsou), Sanghajban, valamint az északkeleti Senjangban működtet konzulátusokat. Kínának pedig a houstoni mellett San Franciscóban, Los Angelesben, Chicagóban és New Yorkban állomásoznak konzulátusai, Washingtonban pedig a nagykövetsége.

A két ország kapcsolatai az elmúlt időszakban jelentősen megromlottak. Az Egyesült Államok Kínát teszi felelőssé a koronavírus-világjárványért, és rendszeresen megvádolja szellemi tulajdon ellopásával, a hongkongi autonómia korlátozásával és a muszlim vallású ujgur népcsoport emberi jogainak megsértésével. További ütközőpontokat jelent Tajvan, illetve Kínának a Dél-Kínai-tengert illető területi követelései.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy csütörtöki beszédében arra szólította fel az Egyesült Államok szövetségeseit, hogy működjenek együtt az amerikai kormányzattal a Kínai Kommunista Párt „magatartásának” megváltoztatása érdekében.

A kínai állami sajtó a Kínával szembeni amerikai fellépést javarészt az elnökválasztási kampány részeként értelmezi, és Kína társadalmi működésének, illetve politikai szándékainak félreértését látja benne.

A Peking szócsövének tartott Global Times egy csütörtöki vezércikkben úgy fogalmazott: „az Egyesült Államok a hetvenes évek elejétől áll kapcsolatban Kínával, és abban bízott, hogy a kapcsolatok révén kialakult piacgazdaság robbanásszerű fejlődése végül Kína politikai liberalizációjához vezet majd, ám csalódnia kellett”.

A kínai kormányzat kommunikációjában rendszeresen hangsúlyozza, hogy Kína nem törekszik hegemóniára, és nem kívánja megváltoztatni az Egyesült Államokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában