kiemelkedő eredmények

2020.05.10. 12:49

Több mint hárommilliárd forinttal támogatják a tehetséges gyerekeket

A Nemzeti Tehetség Program pályázatára diákversenyeket szervező, tehetségkutatással és -gondozással foglalkozó intézmények jelentkezhetnek határon innen és túl.

Idén körülbelül 3,3 milliárd forint van a Nemzeti Tehetség Programra, amelynek keretében évente 300-350 ezer diákot támogatnak – közölte a program ügyvezetője vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Lantos Krisztina azt mondta, hogy április 27-én 22 pályázatot írtak ki, amelyre diákversenyeket szervező, tehetségkutatással és -gondozással foglalkozó intézmények pályázhatnak határon innen és túl.

A 22 pályázat egyike a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj, amelyekre olyan fiatalok pályázhatnak, akik valamelyik tudományágban, sportban, művészetben kiemelkedő eredményt értek el – ismertette, hozzátéve: tavaly több mint 820 fiatal kapott támogatást több mint 155 millió forint értékben.

A pályázatok kiírásai, a leadási határidők a www.emet.gov.hu honlapon érhetőek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában