Járvány

2020.05.16. 13:42

A járvány ellenére népszerűek a babaváró hitelek

Megközelítőleg fél éve, tavaly október óta nem volt olyan magas az új szerződéses babaváró hitelek állománya, mint idén márciusban, a koronavírus járvány terjedése alatt. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az esztendő harmadik hónapjában a családok 61,4 milliárd forint új babaváró hitelt vettek fel, tehát, a járványhelyzet első hónapjában nem csökkent az igénylési kedv.

Sokan azonban még mindig nem tudják, hogy a veszélyhelyzet március 11-i kihirdetése óta milyen jelentős könnyítéseket vezettek be a támogatások és hitelfelvételek folyamatában, a babaváró hitelre vonatkozó legfontosabb változtatásokat a Duna House Pénzügyek gyűjtötte össze − írja a Magyar Nemzet.

Egyszerűbb lett a babaváró igénylése: elég a házaspár egyik felének részt vennie az ügyintézésben.

A házastársak meghatalmazhatják egymást a babaváró hitel és a lakáscélú állami támogatások együttes igénylésének benyújtására, valamint minden szükséges jognyilatkozatra. Így például a várandós kismamának a jogszabályban meghatározott bizonyos esetekben egyáltalán nem kell a bankba mennie.

Ugyancsak könnyebbség, hogy szülés után is igényelhető a babaváró támogatás. Ha a gyermek a veszélyhelyzet időtartama, vagy az annak megszűnését követő harminc nap alatt születik meg, akkor a veszélyhelyzet megszűnését követő hatvanadik napig nyújtható be az igény. Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a babaváró hitel kérelmének vizsgálatakor a 2020. március 10-i köztartozás-mentesség számít. A lakcím megváltozására vagy a gyermek születésére, illetve az ehhez hasonló eseményekre vonatkozó kötelező bejelentés határideje harminc nappal nőtt.

További könnyítés, hogy a veszélyhelyzet alatt megszűnő társadalombiztosítási jogviszony megszakadását nem veszik figyelembe.

Ezért, aki később igényel babaváró hitelt, az elbíráláskor nem számít, ha a veszélyhelyzet alatt munkanélkülivé vált – feltéve, hogy a veszélyhelyzetet követően, a jogszabályban meghatározott időn belül újabb biztosítási jogviszonyt létesít.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában