Járvány

2020.04.05. 07:45

Szijjártó: hazugságokat terjesztenek a magyar „koronavírus-törvényről”

A magyar külügyminiszter elküldte olvasásra EU-s kollégáinak a törvényt.

Hazugságokat, csúsztatásokat, álhíreket terjesztenek a magyar „koronavírus-törvényről” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta: pénteken újra átbeszélték az EU-tagországok külügyminiszterei a koronavírus miatt kialakult helyzetet. Úgy fogalmazott: „most már csak 27-en vagyunk, de nyugodtan odatehettünk volna egy huszonnyolcadik széket is a virtuális asztal köré – a képmutatásnak”.

Kifejtette: „mantraszerűen” hangzottak el az „egység”, a „Team Europe”, az „EU-t közel kell vinni az emberek szívéhez” és az „együtt erősebbek vagyunk” kifejezések, miközben – emelte ki -, „számos kolléga egész héten önfeledten terjesztette a magyar koronavírus-törvényről szóló hazugságokat, csúsztatásokat, álhíreket”.

Szijjártó Péter azt írta: mindezt természetesen pénteken a szemükre vetette. Megkérte őket arra, hogy először olvassanak, aztán beszéljenek. A miniszter szerint ugyanis nyilvánvaló, hogy egyikük sem olvasta el a törvényt, mielőtt nyilatkozott róla. Pedig – mint megjegyezte -, az nem hosszú: három oldal, és minden „aggodalmukra” ott van benne a válasz.

Azóta több külügyminiszter is felhívta Szijjártó Pétert. Azt írta: jól elvitáztak, megmondta mindegyikőjüknek, elküldi a törvényt, hogy olvassák el, „utána több értelme lesz beszélni, ha kell még egyáltalán”.

Szijjártó Péter mindemellett azt hangsúlyozta: Európa-szerte ezernél is többen halnak bele naponta a világjárványba, tízezrével fertőződnek meg emberek, s mindeközben a finn, osztrák, görög, német, dán, luxemburgi, holland és svéd miniszterelnök, miniszterek, pártelnökök nem ezzel foglalkoznak, hanem azért „aggódnak”, hogy ki dönt a veszélyhelyzet végéről Magyarországon.

„Ha nem éppen egy világjárvánnyal küzdenénk, akkor azt mondanám: szánalmas” – értékelt a miniszter, hozzátéve: „viszont most, hogy éppen egy világjárvánnyal küzdünk, inkább riasztónak tartom”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában