Oroszországban

2020.04.11. 22:38

Egy ember meghalt, 300 vizsgálati fogságba került a szibériai börtönlázadásban

Romeltakarítás közben megtalálták szombaton egy fogvatartott holttestét azon a szibériai büntetés-végrehajtási telepen, ahol az elmúlt napokban börtönlázadás tört ki és több épület leégett. A zendülés mintegy háromszáz részvevőjét vizsgálati fogságba helyezték.

Az Irkusztk megyei Angarszkban található 15. számú börtöntelepen megtalált rab halálának okát nem közölték. Az Interfax hírügynökség és Moszkovszkij Komszomlec (MK) című bulvárlap úgy értesült, hogy a férfit saját társai gyilkolták meg, mert besúgónak tartották. Az újság úgy tudja, hogy mintegy kétszázan megsérültek.

Viktor Ignatyenko, a régió emberi jogi biztosa a TASZSZ hírügynökségnek elmondta, hogy a lázadás mintegy háromszáz kezdeményezőjét a vizsgálati elkülönítőbe helyezték a város másik három büntetés-végrehajtási létesítményében.

Ignatyenko szerint a telepen jelenleg 835 ember maradt. Közölte, hogy a létesítményben rögzítették és az őrszemélyzetnél lévő videokamerákkal felvették eseményeket.

A felvételekbe, amelyek alapján vizsgálat indult, ő is betekintést nyert. Ezeken elmondása szerint látható egyebek között, hogy a rabok nem engedelmeskedtek az őrök felszólításainak, gázpalackokat robbantottak fel és felgyújtottak egy tűzoltóautót.

Ignatyenko egyébként kijelentette, hogy az őrizetesek panaszkodtak az egészségügyi ellátásra. Az őt idéző hírügynökségek ezt a koronavírus-járvánnyal nem hozták összefüggésbe.

A hivatalos verzió szerint a lázadást az váltotta ki, hogy csütörtök este konfliktus robbant ki a személyzet és egy őrizetes között, aki ellenszegült a motozásnak. A férfi a társait is engedetlenségre szólította fel, akik megtámadtak és megvertek egy őrt, akit súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak. A büntetőblokk szomszédos celláiban a rabok kitörték az ablakokat és az üvegcserepekkel pedig – sajtóforrások szerint tiltakozásképpen – megvagdosták magukat.

Péntek este kiújultak a zavargások. A TASZSZ a biztonsági szervektől szerzett értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy „heves összecsapások” alakultak ki a rabok és a büntetés-végrehajtás kommandósai között. A közlést hivatalos forrásból nem erősítették meg.

A nagy fontosságú bűnügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) szerint az elítéltek gyújtogatni kezdtek. A 30 ezer négyzetméteren elterjedt lángok a telep fűrészüzemének három épületét és az őrszolgálat tűzoltóautóját emésztették fel. Ezen a részen bukkantak később a holttestre. Az MK szerint a tűzben megsemmisült több melegház, egy iskolaépület, egy páncélozott szállító harci jármű és néhány terepjáró is. Az SZK a börtönőr elleni péntek esti támadás miatt büntetőeljárást indított „a társadalomról való elkülönítést biztosító intézmény rendjének megbontása” címen. Az ügyet az Irkutszk megyei ügyészség vonta a maga hatáskörébe.

Az országos emberi jogi obmudsman, Tatyjana Moszkalkova hivatala a börtönlázadás kérdésében felvette a kapcsolatot a büntetés-végrehajtással és Ignatyenko helyi szakbiztossal. Pavel Gruscsenko jogvédő a TASZSZ-nak azt mondta, hogy a telepre vezető utakat lezárták, a létesítménybe bejutni nem lehet. Az aktivista úgy tudja, hogy néhány, a lázadás közben megsérült fogvatartott állapota súlyos.

Az 1952-ben létrehozott, szigorított rendszerű angarszki javító-nevelő táborban mintegy 1200 embert tartanak fogva. Az MK szerint legutóbb 2012-ben, a Cseljabinszk megyei Kopejszk 6. számú korrekciós telepén történt tömeges lázadás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában