fegyverkezés

2020.04.18. 13:28

Az iráni hadsereg három, 1500 kilométeres hatótávolságú harci drónt szerzett be

Bombákkal és rakétákkal vannak felszerelve, és akár 13 716 méteres magasságban is képesek repülni.

Az iráni hadsereg három, 1500 kilométeres hatótávolságú harci drónt szerzett be – jelentette be Amír Hatami iráni védelmi miniszter az állami televízióban szombaton.

A drónok jelentős távolságból képesek nyomon követni az ellenség mozgását, és csapásmérésre is képesek – mondta a tévében közvetített átadási ceremónián.

A drónok bombákkal és rakétákkal vannak felszerelve, és akár 13 716 méteres magasságban is képesek repülni. A repülő szerkezeteket az iráni hadiipar gyártotta helyi egyetemek közreműködésével – tette hozzá Hatami.

A drónok kulcsfontosságú szerepet játszanak az iráni határ felügyeletében, különösen a Perzsa-öbölben és a Hormuzi-szorosban, ahol a világ olajellátmányának egyötöde halad keresztül.

Washington és Teherán között fokozódott a feszültség azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök 2018 májusában felmondta az Iránnal kötött többhatalmi atomalkut. A viszálykodás veszélyt jelent a hajózás biztonságára a térségben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában