döntött a bíróság

2020.03.30. 19:20

Sierra Leonéban ezentúl a várandós lányok is járhatnak iskolába

A kormány korábban azzal érvelt, hogy az iskolába járás túlságosan fárasztó a terhes lányok számra, nevetségessé teheti őket.

Feloldották Sierra Leonéban hétfőn azt a tilalmat, amelynek értelmében a várandós lányok nem járhattak iskolába. A döntést jelentős győzelemként könyvelték el a tilalom ellen öt éve küzdő emberi jogi aktivisták.

A nyugat-afrikai országban 2015-ben vezették be a tilalmat, miután gyakoribbá vált a terhesség a kamaszlányok körében a nemi erőszak, a szexuális visszaélések és a szegénység következtében az ebola-járvány idején.

A kormány azzal érvelt, hogy az iskolába járás túlságosan fárasztó a terhes lányok számra, nevetségessé teheti őket és más lányokat is biztathat a példájuk követésére, míg a tilalom ellenzői szerint az intézkedés megbélyegezte őket és ezreket hátráltatott a tanulmányaikban.

„A tilalom eltörlése az első lépés a gyökeresen befogadó Sierra Leone építésében, ahol minden gyermek biztonságban és méltósággal élhet és tanulhat” – olvasható az intézkedést bejelentő kormányközleményben.

Több éves sikertelen erőfeszítés után a jogvédők 2018-ban bírósághoz fordultak, amely decemberen az ő javukra döntött.

David Dengeh oktatási miniszter közölte, hogy a tilalom helyére a „gyökeres befogadás” és „az átfogó biztonság” politikáját állítják.

Több más afrikai országban – így Tanzániában és az Egyenlítői Guineában – is a várandós lányoknak tilos iskolában járniuk, a jogvédő aktivisták a harc folytatására szólították fel ottani kollégáikat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában