bűnügy

2020.03.12. 17:16

Jogerősen felmentették a repülőgép-oktatót, akinek lezuhant a tanítványa

Nem követett el mulasztást.

Jogerősen felmentette a Nyíregyházi Törvényszék az a repülőgép-oktatót, akinek a tanítványa vitorlázógépével lezuhant és meghalt 2017 májusában Nyíregyházán – közölte a törvényszék sajtószóvivője csütörtökön.

Resán Dalma közleményében azt írta, az első fokon eljáró Nyíregyházi Járásbíróság 2018. október 18-án felmentette a légi közlekedés veszélyeztetésének vétsége alól a vádlottat, de az ügyész az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be.

A tényállás szerint az oktató tanítványa 2017. május 20-án négyszer szállt fel vitorlázó repülőgépével. A negyedik alkalommal a férfi gépe a megfelelő légáramlatok keresése közben veszített magasságából, süllyedni, majd zuhanni kezdett, 100-120 méteres magasságból több fának és egy épület falának ütközött. A pilóta a helyszínen meghalt.

A bíróság megállapította, a vádlott eleget tett oktatói kötelezettségének a rá vonatkozó szabályok alapján, tanítványát a repülés előtt megfelelően eligazította, valamint minden egyes felszállás előtt és leszállás után konzultált vele – ismertette a sajtószóvivő.

Resán Dalma megjegyezte, az oktató nem követett el mulasztást a vádbeli repülés segítése, felügyelete alatt sem, illetve nem volt abban a helyzetben, hogy megakadályozza a tragikus kimenetelű repülési manővereket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában