Járvány

2020.02.04. 06:31

Ismét rekordszámú ember halálát okozta a járvány

Hétfőn 64 ember vesztette életét a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban – derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közzétett adataiból.

A járvány következtében hétfő éjfélig

elhunytak száma ezzel a tartományban 414-re emelkedett, míg az összes ott diagnosztizált fertőzötté 13 522-re.

Az új típusú koronavírus (2019-nCoV) legsúlyosabban a tartomány székhelyét, Vuhant érinti, ahol az ország összes fertőzöttjének csaknem egyharmadát diagnosztizálták, és hétfő éjfélig összesen 303 beteg veszítette életét.

A helyi idő szerint kedden reggel 10 óráig közzétett adatok szerint a vírus eddig országosan 20 471 embert fertőzött meg, ám a betegség halálozási aránya Hupejen kívül igen alacsony, hiszen az eddigi közel hétezer megbetegedésből 11 bizonyult végzetesnek az ország egyéb régióiban.

A vuhani városvezetést élesen bírálták Kínában amiatt, hogy a helyi orvosok figyelmeztetéseinek ellenére megpróbálták elkendőzni a helyzet súlyosságát. Csou Hszien-vang, Vuhan polgármestere egy, a CCTV kínai állami hírcsatorna január 27-én sugározott, vele készült interjújában beismerte:

„nem csak a kellő tájékoztatást mulasztottuk el időben megtenni, de még csak nem is használtuk a rendelkezésünkre álló információt a munkánk javítására”.

A polgármester mindazonáltal arra is rámutatott, hogy a fertőző betegségek terjedésének megelőzéséről szóló törvény szerint a helyi kormányzatok csupán a központi kormányzat engedélyének birtokában nyújthatnak tájékoztatást a járványhelyzetről, és kezdhetik meg a szükséges óvintézkedések életbe léptetését. A Vuhan élén 2018 szeptembere óta álló Csou ugyanakkor nem nyilatkozott arról, hogy a város pontosan mikor jelentette az ügyet a magasabb szintek felé. A polgármester az adásban felajánlotta saját, valamint Ma Kuo-csiang, a Kínai Kommunista Párt (KKP) vuhani titkárának a lemondását.

A KKP politikai bizottságának állandó bizottsága hétfői ülését követően kiadott jelentésében szintén elismerte, hogy a pekingi vezetés nem megfelelően reagált a járványra.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője a múlt hét elején személyesen utazott Pekingbe, hogy felmérje a helyzetet, és elismerően nyilatkozott a járvány megfékezésére tett kínai erőfeszítésekről. Hétfőn Genfben, a szervezet végrehajtó testülete előtt pedig ismét hangsúlyozta:

ha a járvány gócpontjának környékén továbbra is megteszik a megfelelő óvintézkedéseket, akkor a fertőzés terjedése más térségekbe minimális mértékű és lassú lesz,

a járványt pedig ellenőrzés alatt lehet tartani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában