van tovább

2019.10.31. 18:36

Az Iszlám Állam kinevezte új vezérét

Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését Donald Trump amerikai elnök jelentette be vasárnap.

Az Iszlám Állam terrorszervezet csütörtökön megerősítette vezére, Abu Bakr al-Bagdadi halálhírét, és kinevezte utódját Abi Ibrahim al-Hasemi al-Kurasi személyében – jelentette a terroristák hírügynöksége, az Aamák.

A jelentésben azt is közölték, hogy meghalt az al-Bakr jobb kezének tekintett Abu Hasszan al-Muhadzsir, a szervezet szóvivője is. Erről először a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd milícia adott hírt vasárnap, de az amerikai védelmi minisztérium ezt akkor nem volt hajlandó kommentálni. Az SDF szerint Muhadzsirt a kurdok és az amerikai hírszerzés közös hadműveletében likvidálták.

Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését Donald Trump amerikai elnök jelentette be szintén vasárnap. Az ellene indított akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.

Az Aamák az üzenetében arra kérte a dzsihadistákat, hogy továbbra is kövessék al-Bagdadi utasításait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában