Ország-világ

2019.06.24. 08:28

Negyedik napja több ezer ember tüntet Tbilisziben a kormányzó párt és Oroszország ellen

Vasárnap már negyedik napja ezrek vonultak az utcákra Tbilisziben, hogy a parlament épülete előtt a kormányzó Georgiai Álom párt és Oroszország ellen tüntessenek.

MTI

A megmozdulás részben megbénította a közlekedést a georgiai fővárosban.


A tüntetők haragja részben a kormánypártot alapító Bidzina Ivanisvili georgiai oligarcha ellen irányul, aki Oroszországban alapozta meg vagyonát. Elemzők szerint a politikus hivatalos kormánytisztség hiányában is azóta uralja az ország politikai színpadát a háttérből, hogy pártja a 2012-es választáson legyőzte az egykori georgiai elnök, Miheil Szaakasvili vezette Egyesült Nemzeti Mozgalmat. Ivanisvili 2012-2013-ban kormányfő is volt.


A tüntetők transzparenseiken ítélték el a milliárdos befolyását az ország politikai életére. Az aktivisták azonban Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen is felszólaltak. "A putyinizmus ellen küzdünk" - jelentette ki a tüntetésen felszólaló Lasha Bugadze ismert georgiai író.


Az Interfax orosz hírügynökség szerint az aktivisták emellett újfent követelték Georgi Gahari belügyminiszter lemondását és a választási rendszer reformját.


Putyin válaszul a csütörtök óta tartó georgiai tömegtüntetésekre erősen korlátozta a légiforgalmat a szomszédos országgal. Az orosz közlekedési minisztérium szombaton jelentette be, hogy július 8-tól nem repülhetnek Oroszországba a georgiai légitársaságok. Moszkva a történteket az oroszellenesség megnyilvánulásaként értékelte, és Vlagyimir Putyin orosz elnök még pénteken megtiltotta az orosz légitársaságoknak, hogy Georgiába repüljenek.

 

Georgiában csütörtök éjszaka a parlament épületénél erőszakos tüntetés tört ki, amelyet az váltott ki, hogy az orosz parlament egyik képviselője, Szergej Gavrilov elnökölt a georgiai parlamenti elnök székében ülve egy ortodox vallású képviselők részvételével rendezett nemzetközi tanácskozáson, ami hatalmas felháborodást váltott ki a kaukázusi országban.


A történtek miatt lemondott pénteken Irakli Kobahidze, a georgiai parlament házelnöke, valamint a közgyűlést szervező Zakarija Kucnasvili georgiai kormánypárti képviselő.

 

Szergej Gavrilov a történteket követő moszkvai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Miheil Szaakasvili volt georgiai elnökkel kapcsolatban álló radikálisok támadták meg az orosz küldöttséget Tbilisziben.


(Lead-képünk illusztráció: Pixabay - a szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában