Ország-világ

2019.06.22. 11:05

Járványügyi vizsgálat indult, mert sok fesztiválozó rosszul lett Orfűn

Többen feltehetően egy szennyezett vizű forrásból ittak, ami nem a fesztivál területéhez tartozik.

Munkatársunktól

Járványügyi vizsgálatot folytat a Baranya Megyei Kormányhivatal, mert az elmúlt napokban sokan rosszul lettek az orfűi Fishing on Orfű fesztiválon egy feltehetően szennyezett vizű forrás vize miatt - tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t.


A kormányhivatal a vizsgálat eredményét követően ad majd részletesebb tájékoztatást a megbetegedések okáról.


Egyedi Péter, a fesztivál sajtófelelőse az MTI érdeklődésére azt mondta: feltételezhetően egy, a rendezvény közelében található forrás vízéből ittak azok a fesztiválozók, akik később hányásos, hasmenéses tünetekre panaszkodtak.


Mint mondta, a forrás nem a fesztivál területéhez tartozik, de a szervezők már segítenek őrzésében, hogy elkerüljék a további megbetegedéseket. Hozzátette: az összesen 80-90 eset nagyobb része csütörtökön történt, pénteken már csak mintegy húsz embernél jelentkeztek a tünetek. Mióta őrzik a forrást, nincs tudomásuk újabb megbetegedésről, sokan pedig már meg is gyógyultak - tette hozzá.


Elmondta: a fesztivál hátralévő időszakában folyamatosan felhívják a látogatók figyelmét a fokozott higiéniára. Füziné Kajdy Zita (független), Orfű polgármestere az MTI-nek azt mondta, a helyi aquapark parkolójában lévő forráson általában tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy vize nem alkalmas emberi fogyasztásra, azonban a tábla az elmúlt napokban eltűnhetett róla.

Korábban írtuk:


Többen rosszul lettek a Fishing on Orfűn, mert a Turista forrásból ittak - írja az Index. A jellemzően hányásos, hasmenéses tünetekkel járó, gyors lefolyású megbetegedéssel csütörtökön 60-70-en jelentkeztek, majd pénteken még 20 esetről szereztek tudomást. Mióta őrzik a kutat, nincsenek újabb esetek, és sokan már fel is épültek.



˝Ne igyatok a nagy parkolónál található Turista forrásból (más néven Csokonai Sándor kút), annak vize nem ivóvíz! Csütörtökön az erre figyelmeztető táblát valaki eltávolította, a helyszínt ezért aznap este óta őriztetjük, a táblát pótoltuk. Ha ittál a kút vizéből és panaszaid vannak, jelentkezz a fesztivál mentőszolgálatánál a térképen jelzett ponton. FONTOS! A kemping vizével semmi gond nincs, továbbra is minden csapunkból iható víz folyik.˝


Nyitóoldali képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában