Ország-világ

2019.05.03. 09:00

Gyömöre lesz a 2020-tól épülő M83-as út építésének egyik legfőbb nyertese

A gyömörei példa mutatja, mekkora vonzást jelent a még meg sem épült gyorsforgalmi út, számos családnak ad "löketet" a döntéshez az, hogy "Győr már nem is távolság". A nyomvonalon, Tét mellett a régészeti ásatás nyomai látszanak, 2020-tól épül a többsávos út.

Laczó Balázs

Az M83-as első szakasza Győr és Tét között várhatóan 2020-tól 2022-ig készül, az egyik legfőbb nyertese Gyömöre lesz Tét és Felpéc mellett.


Téten láthatjuk, hogy épül a 42 lakásos társasház, információink szerint júniusban adják át fűtéskészen.


Kajárpécről is gyorsabb lesz az út, Győrszemerén megszűnik az életveszélyes átmenő forgalom, hasonlóan Gyarmathoz, amit a második ütemben – 2022 és 2024 között – ér el a Tét–Pápa szakaszon továbbépülő gyorsforgalmi. Gyarmat ráadásul csomópontot kap, akárcsak Gyömöre, hiszen utóbbitól 2 kilométerre, a Tét felé vezető úton lesz majd a felhajtó. 


Nagy Beáta polgármester elmondta: a gyorsforgalmi út megépítése már befolyásolta a pályázatot, aminek köszönhetően szeptemberben átadják a bölcsődét.


Így Gyömörének mini oktatási központja lesz, ami félévestől 14 éves korig válhat a gyerekek második otthonává. Legalább 9, legfeljebb 29 kisgyerek járhat majd a bölcsibe, s várhatóan 15-öt szoktatnak be idén ősszel. Köztük lesz a most 22 hónapos Harsányi Emma Róza is, akinek szülei nemrég vettek egy gyömörei házat. 

 

Lőrincz Andreáék a nem egész kétéves Harsányi Emma Rózával nyáron már Gyömörén élnek. Fotók: Bertleff András

Lőrincz Andreáék a nem egész kétéves Harsányi Emma Rózával nyáron már Gyömörén élnek. Fotók: Bertleff András


– A párom győri, én szegedi vagyok, és olyan helyet kerestünk, ami nyugodt, de azért közel esik a nagyvároshoz. Budapest környéke túl drága – mondja az anyuka, Lőrincz Andrea. – Gyömörén jártunk már korábban az ismerősök miatt, megláttuk a hirdetést, „ház 2400 négyzetméteres telekkel eladó".


Megnéztük és beleszerettünk. Nekem, alföldi lánynak a dimbes-dombos környék is tetszik. Városiként gondban leszünk eleinte, hogy mit lehet ekkora telken csinálni, de nagyon várom, hogy kitaláljuk. Lehet, hogy kacsát, libát is tartunk. Nyáron mindenképpen beköltözünk, befolyásolt minket, hogy a háztól szinte át lehet látni a bölcsődéhez.


Én Szegeden egy órát utaztam reggel. Itt hamarosan – pár éven belül – negyedóra alatt beérünk Győrbe, ahol a párom dolgozik, s én is visszamennék a munkába, ha a gyerekek bölcsisek lesznek – utal Andrea a hasában lévő kistestvérre, akit októberre várnak.

 

Nagy Beáta polgármester: szeptemberben átadják a bölcsődét.

Nagy Beáta polgármester: szeptemberben átadják a bölcsődét.


– Minden gyömörei Győrben dolgozik, munkanélküliség nincs – mondja a polgármester. – Kilencven százalékuk vonattal vagy az Audi-járattal megy, de minden más a munkán kívül ott van Győrben, a szórakozás lehetősége, az uszoda, a sok szakkör, az intéznivaló, a bevásárlás. Utána itt vár mindenkit a nyugalom.


Győr közvetlen vonzáskörzete betelt, sokaknak az is megfizethetetlen, nálunk meg még elérhető áron egy csendes, de városiasodó környezetet találnak.


Emiatt ez elmúlt öt évben az a negyven-ötven ház, ami 2014-ben üres volt, gazdára talált, s szinte kivétel nélkül fiatalok lakják, akik nem kötődnek Gyömöréhez. Most már az a bajunk, hogy nincs az önkormányzatnak üres telke, pedig folyton hívnak minket az érdeklődők.


Végül – ne szemérmeskedjünk – eláruljuk az anyuka engedélyével azt is, hogy a ház 7,9 millióba került, s még ha 4–5 millióban benne is lesz a felújítás, számoljuk ki, hol van ez ma már egy győri panel árától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában