Kalandok Bud Spencer városában - videón a nápolyi pizzasütés

Évek óta terveztük a feleségemmel, hogy Nápolyba utazunk. Barátok biztattak bennünket, hogy "ezt a várost látnotok kell". Mitől különleges Nápoly? Hívjuk segítségül gyerekkorunk filmhősét, Bud Spencert, aki Nápolyban született és 1929 és 1940 között itt töltötte gyerekkorát. A nagy pofonosztó soha nem felejtette el, honnan indult, erre két példa. A Piedone-filmekben kizárólag nápolyi nyelvjárásban volt hajlandó beszélni. Így az észak-olasz régiókba szánt filmekhez "szinkronizálták" (!) a hangját. Piedone afrikai történetében az egyik bunyó szünetében azt kérdezik Rizzo felügyelőtől, hogy "maga olasz?", mire a válasz tömör: "nápolyi".

Össznépi roncsderbi

Nos, Bud Spencer büszke lenne nápolyi utódaira: ugyanolyan önfejűek, mint ő volt. A közlekedésükben az a szabály, hogy nincs szabály. Tekergetik össze-vissza a kormányt, dodzsemesen koccintják egymást. Érdemes a parkoló kocsik hátulját szemügyre venni, ott virítanak az össznépi "roncsderbi" nyomai. Mégis, nem lehet nem kedvelni a nápolyiakat. Bármin rögtön mosolyognak, segítőkészek, a kicsinyességnek jelét nem mutatják. Olyan energiával élik az életet, amely lenyűgözi az embert. Személyes kedvenceim az a nyugdíjas asszonyokból álló hatfős társaság, akik elegánsan öltözve, kifogástalan napszemüvegben, kezükben pezsgős üvegekkel érkeztek a nápolyi tengerpartra lazítani. A hazaút előtti utolsó nap éreztük, hogy kicsit "nápolyiakká" váltunk. A mindig nyüzsgő óváros egyik szűk sikátorában három fruska egy motoron (!) majdnem nekünk hajtott - ők is, mi is nevettünk a "mutatványon". Goethe nem véletlenül írta a városról: "aki Nápolyt látta, az többé sohasem lehet szomorú".

Bár mi szerencsére "nem futottunk" össze zsebesekkel, attól tartunk, hogy a mások kifosztásából élő nápolyi zsiványok nem az a kategória, mint Columbo felesége. Amikor a nápolyi kikötőből fotót posztoltunk a Facebookra, egyik ismerősünk rögtön a zsebesekre hívta fel figyelmünket. Ő a Vezúvhoz induló szerelvény peronján "vesztette el" a tárcáját a központi pályaudvaron.

Az igazi pizza nyomában

Nápolyban sütöttek először pizzát, amely 2017 decembere óta a világörökség része. A helyiek nem viccelnek a pizzasütéssel, 11 oldalas dokumentumban rögzítették a fő pontokat. A pizzájukban nincs más, mint nullás, vagy dupla nullás, nagyon finom liszt, természetes élesztő, víz és tengeri só. A tésztát pontosan húsz percig kell dagasztani, természetesen kézzel. A pizza-sütőmesterek karja olyan igénybevételnek van kitéve, hogy többen csuklószorítóban, könyökvédőben dolgoznak. A sütéshez fatüzelésű, nápolyi kemencét használnak, amit akár 450 fokra is fel lehet fűteni. Ebben a pizza alig egy perc alatt sül. A pizzasütés az olaszoknál olyan "komoly ügy", mint a kávéfőzés: nem csinálhatja bárki, csak komoly vizsgákat teljesítő, oklevelet szerzett szakember.

Közel tucatnyi helyen kóstoltunk. A Pizzeria Antica Da Michele a világ egyik legrégebbi pizzériája. Amióta itt pizzázott Julia Roberts az "Ízek, imák, szerelmek" című filmben, reneszánszát éli. Mi kétszer nem jutottunk be. Egyszer fél délutánt kellett volna várni a kígyózó sorban, a következő alkalommal pedig annyira tele volt az étterem, hogy a pincérek zárták az ajtót. Várakozás helyett mi inkább Nápolyt választottuk és inkább célba vettük a Di Matteó-t. Itt kétszer is szerencsénk volt, asztalhoz is tudtunk ülni. Két út vezet Nápolyban a pizzakóstoláshoz.

Di Matteo

Többnyire elvitelre kell kérni pizzát dobozban, mivel nincs szabad asztal. A Margherita így 3,5-4 euró, ha le tudunk ülni az éttermi részben 1-5-2 euró szervizdíjat számolnak fel. A Di Matteo is rendkívül népszerű pizzéria - találkoztunk olyan amerikai turistákkal, akik a reptérről egyenesen ide jöttek -, Bill Clinton is evett itt. Az 25 milliós kérdés lehetne, hogy vajon akad még egy étterem a világon a Di Matteo mellett, amelyet a Michelin-kalauz annak ellenére ajánl, hogy a felszolgálás és a körítés a nullához közelít. A pincérek igazi nápolyi "csibészek", annyira faragatlanok, hogy már vártuk Piedone felügyelőt megjelenni és "rendet tenni". A Di Matteo pizzája azonban vitán felül mesés.

A Di Matteóhoz közeli Donnasofiát is érdemes próbára tenni, illetve a Via Toledóhoz közeli "22-es pizzériát". Több pizzaasütő versenyen értek el dobogós helyezéseket, Maradona a törzsvendégük volt. Végezetül jó tanács: az egyszerűnél nincs finomabb. A Margheritát kár bonyolítani, hússal "agyonvágni" a tésztát. Mi végig ezt kértük, egyszer csábultunk a négysajtos pizzára.

Fenn a Vezúvon

Nápolyban és a város környékén gyönyörű látnivalók várnak mindenkit. Érdemes 16 euróért olyan tömegközlekedési jegyet vásárolni, ami egy hétig érvényes. Ezzel a tikettel HÉV-szerű szerelvényen Pompeiihez, Ercolanóhoz és a Vezúv közelébe is eljutunk. A világ egyik legveszélyesebbnek tartott, jelenleg alvó, de bármikor újra ébredő tűzhányójához az állomástól 10 euróért indulnak buszok. Az óriási vulkánkráterre másfél óra van: annyi turista jön ide, hogy a buszok 90 percig maradhatnak a parkolóban. Mi a Vezúv lábától a citromról nevezetes Sorrentóba vonatoztunk.

Capri, az ékszerdoboz

A közeli Capri szintén egész napos kaland. A szigetről kitiltották az autókat, a turisták csak buszokkal, robogókkal barangolhatnak. Mi bringakölcsönzésben gondolkodtunk, aztán megláttuk a meredek emelkedőket. A sziklafalakat inkább hagytuk a Giro d’Italia mezőnyének. Caprin a tengerből kiemelkedő Faraglioni-sziklák és a hozzájuk vezető út felejthetetlen emlék. A szigetre érdemes a Nápoly-Capri távot másfél óra alatt teljesítő hajót választani. Mi szupergyors szárnyashajóval érkeztünk Caprira. Utóbbi annyira "pattog" a vízen, hogy tengerészek senkit nem engednek a fedélzetre. A tengerparti ékszerdobozként tündöklő Amalfi partot hétvégén "el kell engedni". Annyian érkeznek ide napozni már tavasszal, hogy az Amalfi és Salerno közötti 20 km-es út nekünk három és fél órába került vasárnap este.

Siklóval a hegyre

Nápolyban a hét napra szóló tömegközlekedési jeggyel fel lehet szállni a siklóra. Montesantóig kell metrózni, hogy a siklóra ülhessünk. Innen két megálló és a hegytetőre épített, Sant’Elmo kastélyból ámultunk Nápoly és a Vezúv panorámáján. Hosszan.

Alap pizzák: 3-5 euró

Tészták: 8-15 euró

Egy útra szóló közlekedési jegy: 1,5 euró

Egy hétig érvényes tömegközlekedési bérlet: 16 euró

Hajók Caprira és vissza: 50-90 euró

Vezúv-túra (busz és belépő): 20 euró

Egy kenés fagyi: 2-2,5 euró

Presszó kávé: 1,3-2 euró